2010. november 28., vasárnap

2010. szeptember 2., csütörtök

A MAGYAR nyelv tisztelete:

Mit mondtak a külföldiek a magyar nyelvről?

Jakob Grimm meseíró (XIX. század), aki egyben az első német tudományos nyelvtan megalkotója is volt, mondta :

"a magyar nyelv logikus és tökéletes felépítése felülmúl minden más nyelvet".

N. Erbersberg bécsi tudós (XIX. század): "Olyan a magyar nyelv szerkezete, mintha nyelvészek gyülekezete alkottavolna, hogy meglegyen benne minden szabályosság, tömörség, összhang és világosság."

George Bernard Shaw drámaíró (az amerikai CBC-nek adott interjújábansokkal bővebben kifejtve) mondta:

"Bátran kijelenthetem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyarnyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lehetett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtőlduzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az érzelmek titkos rezdüléseit."

Grover S. Krantz amerikai kutató:
"A magyar nyelv ősisége Magyarországon /.../ meglepő: úgy találom, hogyátmeneti kőkori nyelv, megelőzte az újkőkor kezdetét /.../ az összes helyben maradó nyelv közül a magyar a legrégebbi."

Ove Berglund svéd orvos és műfordító: "Ma már, hogy van fogalmam a nyelv struktúrájáról, az a véleményem: a magyar nyelv az emberi logika csúcsterméke." (Magyar Nemzet 2003. XII. 2. 5. o.)

Teller Ede atomfizikus halála előtt pár évvel ezt mondta Pakson:"...Új, jeles felfedezésem, miszerint egy nyelv van, s az a magyar."



Gyimóthy Gábor : Nyelvlecke(Firenze 1984. X. 12. )

Egyik olaszóra sodrán,
Ím a kérdés felmerült:
Hogy milyen nyelv ez a magyar,
Európába hogy került?

Elmeséltem, ahogy tudtam,
Mire képes a magyar.
Elmondtam, hogy sok, sok rag van,
S hogy némelyik mit takar.

És a szókincsben mi rejlik,
A rengeteg árnyalat,
Példaként vegyük csak itt:
Ember, állat hogy halad?

Elmondtam, hogy mikor járunk,
Mikor mondom, hogy megyek.
Részeg, hogy dülöngél nálunk,
S milyen, ha csak lépdelek.

Miért mondom, hogy botorkál
Gyalogol, vagy kódorog,
S a sétáló szerelmes pár,
Miért éppen andalog?

A vaddisznó, hogy ha rohan,
Nem üget, de csörtet - és
Bár alakra majdnem olyan
Miért más a törtetés?

Mondtam volna még azt is hát,
Aki fut, miért nem lohol?
Mért nem vág, ki mezőn átvág,
De tán vágtat valahol.

Aki tipeg, miért nem libeg,
S ez épp úgy nem lebegés,
--Minthogy nem csak sánta biceg,
S hebegés nem rebegés!

Mit tesz a ló, ha poroszkál,
Vagy pedig, ha vágtázik?
És a kuvasz, ha somfordál,
Avagy, akár bóklászik.

Lábát szedi, a ki kitér,
A riadt őz elszökell.
Nem ront be az, aki betér . . .
Más nyelven, hogy mondjam el?

Jó lett volna szemléltetni,
Botladozó, mint halad,
Avagy, milyen őgyelegni?
Egy szó - egy kép - egy zamat!

Aki 'slattyog', miért nem 'lófrál'?
Száguldó hová szalad?
Ki vánszorog, miért nem kószál?
S aki kullog, hol marad?

Bandukoló miért nem baktat?
És ha motyog, mit kotyog,
Aki koslat, avagy kaptat,
Avagy császkál és totyog?

Nem csak árnyék, aki suhan,
S nem csak a jármű robog,
Nem csak az áradat rohan,
S nem csak a kocsi kocog.


Aki cselleng, nem csatangol,
Ki 'beslisszol' elinal,
Nem 'battyog' az, ki bitangol,
Ha mégis: a mese csal!

Hogy a kutya lopakodik,
Sompolyog, majd meglapul,
S ha ráförmedsz, elkotródik.
Hogy mondjam ezt olaszul?

Másik, erre settenkedik,
Sündörög, majd elterül.
Ráripakodsz, elódalog,
Hogy mondjam ezt németül?

Egy csavargó itt kóborol,
Lézeng, ődöng, csavarog,
Lődörög, majd elvándorol,
S többé már nem zavarog.

Ám egy másik itt tekereg,
-- Elárulja kósza nesz -
Itt kóvályog, itt ténfereg. . .
Franciául, hogy van ez?

S hogy a tömeg miért özönlik,
Mikor tódul, vagy vonul,
Vagy hömpölyög, s még sem ömlik,
Hogy mondjam ezt angolul?

Aki surran, miért nem oson,
Vagy miért nem lépeget?
Mindezt csak magyarul tudom,
S tán csak magyarul lehet. . .!




Bencze Imre: Édes, ékes apanyelvünk

Kezdjük tán a jó szóval: Tárgy esetben jót.
Ámde tóból tavat lesz, nem pediglen tót.
Egyes számban kő a kő, többes számban kövek.
Nőnek nők a többese, helytelen a növek.

Többesben a tő nem tök, szabatosan tövek,
Amint, hogy a cső nem csők, magyarföldön csövek.
Anyós kérdés: van két vőm, ezek talán vövek?
Azt se tudom mi a cő, egyes számú cövek?

Csók - ha adják - százával jó, ez benne a jó.
Hogyha netán egy puszit kapsz, annak neve csó?
Bablevesed lehet sós, némely vinkó savas,
Nem lehet az utca hós, magyarul csak havas.

Miskolcon, ám Debrecenben, Győrött, Pécsett, Szegeden,
Mire mindezt megtanulod, beleőszülsz idegen.
Agysebész, ki agyat műt, otthon ír egy művet.
Tűt használ a műtéthez, nem pediglen tüvet.
Munka után füvet nyír, véletlen sem fűvet.

Vágy fűti a műtősnőt. A műtőt a fűtő.
Nyáron nyír a tüzelő, télen nyárral fűt ő.
Több szélhámost lefüleltek,
Erre sokan felfüleltek,
Kik a népet felültették,
Mindnyájukat leültették.

Foglár fogán foglyuk van.
Nosza tömni fogjuk.
Eközben a fogházból
megszökhet a foglyuk.
Elröppenhet foglyuk is,
hacsak meg nem fogjuk.

Főmérnöknek fáj a feje, vagy talán a fője?
Öt perc múlva jő a neje, s elájul a nője.
Százados a bakák iránt szeretetet tettetett,
Reggelenként kávéjukba rút szereket tetetett.

Helyes, kedves helység Bonyhád,
hol a konyhád helyiség.
Nemekből, vagy igenekből
született a nemiség?

Mekkában egy kába ürge Kába kőbe lövet,
Országának nevében a követ követ követ.
Morcos úr a hivatalnok, beszél hideg s ridegen,
Néha játszik, nem sajátján, csak idegen idegen.

Szeginé a terítőjét, szavát részeg Szegi, szegi.
Asszonyának előbb kedvét, majd pedig a nyakát szegi.
Elvált asszony nyögve nyeli a keserű pirulát:
Mit válasszon: a Fiatot, fiát vagy a fiúját?

Ingyen strandra lányok mentek,
Minden előítélettől mentek,
Estefelé arra mentek,
Én már fuldoklókat mentek.

Eldöntöttem megnősülök, fogadok két feleséget.
Megtanultam, hogy két fél alkot és garantál egészséget.
Harminc nyarat megértem, mint a dinnye megértem,
Anyósomat megértem, én a pénzem, megértem.

Hibamentes mentő vagyok,
Szőke Tisza partján mentem,
Díszmagyarom vízbe esett,
Díszes mentém menten mentem.

Szövőgyárban kelmét szőnek.
Fent is lent, meg lent is lent.
Kikent-kifent késköszörűs
lent is fent meg fent is fent.
Ha a kocka újfent fordul:
fent a lent és lent is fent.

Hajmáskéren pultok körül körözött egy körözött,
Hagyma lapult kosarában, meg egy adag körözött.
Fölvágós a középhátvéd. Három csatárt fölvágott.
Hát belőle vajon mi lesz? Fasírt-é vagy fölvágott?

Díjbirkózó győzött tussal,
Nevét írják vörös tussal,
Lezuhanyzott, meleg tussal,
Prímás várja hangos tussal.

Határidőtszabott Áron,
Árat venne szabott áron.
Átvág Áron hat határon,
Kitartásod meghat Áron.

Felment - fölment, tejfel - tejföl, ...
Ne is folytasd barátom!
Első lett az ángyom lánya a felemás korláton.

Magyarország olyan ország, hol a nemes nemtelen.
Lábasodnak nincsen lába, aki szemes szemtelen.
A csinos néha csintalan, szarvatlan a szarvasünő,
Magos lehet a magtalan, s farkatlan a farkas.

Daru száll a darujára s lesz a darus darvas.
Rágcsáló a mérget eszi, engem esz a méreg.
Gerinces, vagy rovar netán a toportyán féreg?

Egyesben a vakondokok vakond avagy vakondok?
Hasonlókép helyes lesz a kanon meg a kanonok?
Némileg vagy nemileg? Gyakori a gikszer.
"Kedves egesz seggedre!" köszönt a svéd mixer.

Arab diák magolja: "tevéd, tévéd, téved,
Merjél mérni mértékkel, mertek, merték, mértek.
Pisti így szól: "Kimosta anyukám a kádat!"
Viszonzásul kimossa anyukád a kámat?

Óvodások ragoznak: "Enyém, enyéd, enyé",
Nem tudják, hogy helyesen: tiém, tiéd, tié.
A magyar nyelv, remélem meggyőztelek barátom,
Különleges-legszebb nyelv, kerek e nagyvilágon.

2010. augusztus 26., csütörtök

Gyűjtött régi énekek

Tartalomjegyzék

Életem csak kegyelem, önérdemem nincs, 7
Krisztus testének tagja vagy már, 7
Úgy gyötör a szomj, és nem volt erőm.. 8
A vasárnapom öröm, a hétfő meg áldás, 9
Krisztusért ifjak előre hát! 9
Hiszek az Istenben, a jó Atyában, 10
Ő trombitaszóval jön a felhők közt, 10
A béke messze tőled, szíved örömtelen. 11
Vándor utam álmodozva járom, 12
Sziklavár, sziklavár, 13
Az ég, és földi jelek mind azt hirdetik, 14
Lásd meg véle járni boldogság, 14
Kedves barátom, figyelj most rám! 15
Ó, Jézus alig tudom elmondani ezt Neked, 16
Én már Jézusban élek! 16
Ó mily, csodálatos, ha arra gondolok, 17
Bús sötét éjből, börtönömből 18
Terád vár egy szép ország, 19
Szentségben élhetünk Uram, veled, 20
Jertek el a menyegzőbe. 21
Hogyha te azt hiszed, hogy az életed. 22
Ha reggel a napsugár rám ragyog, 23
Megy a bűnös világ, a kárhozat útján, 24
Halld, csak halld az éj csendjében. 25
Vágyod-e elhagyni bűneidet?. 26
Drága Megmentőnk az Úr Jézus, 27
Nemsokára jön, újra visszajön, 28
A te nevedben mi együtt vagyunk, 28
Én e földről hol most lakom, 29
E zord időben felcsendül egy drága üzenet, 30
Megkötözve voltam én, börtönöm sötét kövén, 30
Rád bízom, rád bízom, 31
Vágyom Jézus közelébe, 32
Tüzed Uram Jézus, szítsd a szívemben, 33
Imádkozz minden reggel, 34
Még ma hangzik Jézus szava messze földeken, 35
Add át a szívedet Jézusnak, 35
Örvendezve élni jó, tiszta lenni, mint a hó, 36
Ó te drága Lélek, te pünkösdi erő, 37
Ha tudnád azt, milyen jó Jézussal járni. 38
Szeretnék lenni én, bár erőtlen szegény, 39
Van egy jó hely, oda megyek, 40
Édes Atyám, Tiéd az ég és Tiéd a föld, 41
Győztes hősként támadt fel a sírból Jézusunk, 42
Jézus megtalált, és hű ölébe vett, 43
Semmim se lenne magamtól nekem, 44
Azt kérdezed, hogy a szemem mért ragyog, 45
Egy út vezet a mennybe fel csak, 45
Így szól ma tehozzád Jézus, 46
Golgotára vágyom én, ott fakad a forrás, 46
Időnk fut zúgva, vészesen, 47
Eldőlt a szívemben, hogy követem Jézust, 48
Jézus szíve megbocsát, vére töröl bűnt, hibát, 49
Olyan békét, mint a folyó, 50
Ott a messze földön, árván, hontalan, 50
Életedben nincs remény, lelked, szíved oly szegény, 51
Ő az Úr, Ő az Úr, 51
Ez az a nap, ez az a nap. 52
Most már enyém, mit régóta úgy kerestem én, 53
Földi utamon hű kísérő jön velem, 53
Jézus Vére mily csodálatos, 54
Hozzád jövünk Uram ó, segíts, 55
Jöjj hozzánk Urunk, hozzánk jöjj, 56
Vigasztalan, üres az életem, 56
Jézusomat követem, jól tudom, Ő jön velem, 57
Jézusom én, tenéked élek. 57
Mily csodás változás jött az életembe. 58
Szívből köszönöm Uram, az életet 58
Nemsokára lesz egy dicső szent találkozás, 59
Dicsér az ég, nap, hold és csillagok, 59
Vacsorát rendezett egy Úr, előkelő házában, 60
Láttad Őt, mikor megfeszítették?. 61
Magányos voltam, nem volt barátom, 62
Jertek énekeljünk, jertek énekeljünk, 62
Nékem az élet Krisztus-követés, 63
Hűséggel járom Uram útját a célig én, 63
Onnan a fény, és öröm szent honából, 64
Jézus győzelem nekem, vére által van életem, 64
Jó Istenem, Te barátom vagy nekem, 65
Nem szeret senki, senki igazán, 65
Múlandót már nem kívánok, 66
Valaki téged is várva vár, 67
A menny örök otthona vár odaát, 68
Lesz belőled emberhalász. 69
A tegnap terhe, már a tegnapé, 69
Soha nem fél már a szívem.. 70
Nem lesz egyedül szívem többé, glóri halleluja, 70
Aki hozzám fordul, azt ki nem vetem, 71
Mily örömre kelti szívünk. 72
Tekints az égre, felhőkön át, 72
Uram te drága, egyetlen menedék, 73
Uram, a csendet vágyom én, 74
Tudom az úrnak terve, van velem, 75
Hál’adás, hódolás, hál’adás, 76
Jézussal biztosan haladok, 77
Szenvedélyemből, vétkeimből 78
Ajtódnál valaki megáll, 79
Utunk Atyánkhoz érkezik, 80
Csak egy lépés Jézus tőled, 81
Testvér világíts, életed legyen, 82
Ha jön a vég, reng föld és ég, 83
Mi várjuk az Úr Jézust, mikor jön, 84
Tudod, szeretlek szívemből Téged, 85
Téged áldunk Istenünk, 86
Velem vándorol utamon Jézus, 87
Magára vette szennyes ruhámat, 88
Királyi törvény: szeress, hogy élj, 89
Ha földi utad véget ér, 90
A Bárány vére megtisztít 91
Add csak korán szíved, elméd, 92
Jézus vére, hófehérre. 93
Örömmel énekelek, 93
Minden szív, minden nép, hív ez ének: 94
Tégy Uram engem áldássá! 95
Áldott légy Istenem, köszönöm neked, 95
Kegyelem, kegyelem, kegyelem, 96
Szép tavasszal napsugár 97
Ha szemem nyitva tartom, 98
Én fogom a kezed Jézus, 98
Csak Jézusnak szolgálni érdemes itt, 99
Hozsiannát, dicséretet zengjünk az Úrnak, 100
Még egyszer hív az Úr kegyelmesen, 101
Köszönöm Néked Istenem.. 102
"Aki akar, jöjjön!" halld zeng a szó! 103
Jó reggel kél a napsugár, 104
Szeretlek, ahogy Ő szeretett, 104
Egy dicsérő ének zendül 105
Néha köd borul a tájra, melyen utam áthalad. 106
Szállnak az esteli árnyak, félelem közelg’ az éj. 106
Igaz leszek, mert van, ki bízik bennem, 107
Jézus Krisztus Mesterünk, 108
Menny felé járni törekszem, 109
Áldásoddal megyünk, megyünk innen el, 109
E világot csak Jézus, változtatja meg, 110
Mi hozzád von, óh add meg azt! 110
Tarts meg Uram, Jézus engemet, 111
Mindenről lemondok Érted, 111
Zörget a Jézus, a szíved ajtaja zárva-e még?. 112
Siessetek, hamar lejár, 112
Bácsik, nénik figyeljetek rám, 113
Még ma hív Atyánk, vár a munka ránk, 114
Nézd mennyi jel, mennyi fény, mennyi árnyék! 115
Jézus lejött az égből, békét hozott nekünk, 117
A legjobb hű barát: Jézus enyém. 117
Egy lakásról szól az ének, figyeljetek hát jól, 118
Érhet gond vagy bánat, nem panaszkodom, 119
Ha erdő szélén kis virág érinti léptedet, 119
Itt van újra a karácsony ünnepe, 120
Karácsony estén megkondul 120
Gyermekek, jöjjetek, 121
De szépen cseng nékünk a mennyei hír! 121
Újra itt a szép karácsony, 122
Mikor lehull a hó, minden oly szép oly jó. 123
Ott künn egy jászolban talált nyughelyet 123
Csilingelő harangocskák, angyalok kara, 124
Égnek már ismét a gyertyák, 124
Karácsonyfa a fák között 125
Szent karácsony áldott csodája. 126
Isten hozott nékünk szent éj! 127
Pásztorok, pásztorok örvendezve. 128
Angyali ének hangzik a mennyből, 129
Ha reád gondolok ó Betlehem, 130
A csillagok tündöklenek, 131
Messze egy jászolban szénán pihent meg, 132
Csillagvilágos téli este van, 133
Ó, gyönyörű szép titokzatos éj, 134
Halld a mennyből ének zendül, 135
Zúgjon bár a vihar tenger árja, 136
Ó, jöjj dicső Király! 137
Eljön majd érettünk Jézusunk, 138
Hogyha Jézus újra eljő. 139
Utolsó óránk járja már, 140
Jézussal járok földi utamon, 141
Hallod-e, Jézus kopog ajtódon: 141
Mily csodás lesz a nap, ha a mennyben fent, 142
Jézus kopog a szíveden, 143
Fenn a mennyben az Úr minden győztesnek ád. 144
Zörget a Jézus a szíved. 145
Ébredjetek alvó tanúk. 146
Dicső fényben kél a reggel 147
Életed hajóját künn a tengeren, 148
Boldog csak úgy lehet az életed, 149
Életem csak kegyelem, önérdemem nincs,
Életem csak kegyelem, önérdemem nincs.,Kar: Veled vagyok naponta, kezeidet megfogva, Te csak bízzál a karomba, mondja az Úr.Hűen vezet utamon, nem hagy magamra,Hűen vezet utamon, nem hagy magamra.,Kar:Szeretete igazgat, ellát tanáccsal,Szeretete igazgat, ellát tanáccsal.,Kar:



Krisztus testének tagja vagy már,
Tőled az Isten, már többet vár!
Várja, hogy szolgálj, amíg lehet,
Ő tudja meddig tart életed.

Talán azt mondod: „gyenge vagyok”-
Azt mondja Jézus: „erőt adok!”-
Ő megy előtted, bízd rá magad,
Erőt a harcban, csak Jézus ad!

Testvéred néha úgy látod tán:
Megbotlik gyakran, más úton jár.
Várja őt Jézus, segítsd oda,
Hadd tegye szentté, az ég Ura!

Érezted sokszor, hogy Ő szeret,
Ezért ma kéri az életed.
Szeress és szolgálj, amíg lehet,
Ő tudja meddig tart életed.

Úgy gyötör a szomj, és nem volt erőm
Már elhagyni kő-fekhelyem.,
Hát hiába volt sok vízmozdulás
Ott feküdtem reménytelen..!…
Ó, miért is élnem, ha nincs reményem,
Felelj hát én Istenem?!
Hát hiába volt sok vízmozdulás,
Ha más gyógyul, mit ér nekem?

Az ünnepnap reggel hajolt felém
Egy fehér ruhás idegen.
Ó, nem ajkam szólt, csak könnyes szemem,
S ő megfogta hideg kezem.
Szent erő vonult át a testemen,
És otthagytam bús fekhelyem!
A Bethesda fényes tükrében állt:
Az én gyógyító Mesterem.

Most szökdelj és ujjongj, van már erőd
Te nemrégen oly béna láb!
És hagyd el most 38 év után
A Bethesda hideg tavát!
Ó, dicső reményem, ezért kell élnem!
Felelt az én Istenem,.
És elküldte Jézust, szívem Urát,
Ki dicső Megváltóm nekem.


A vasárnapom öröm, a hétfő meg áldás.,
A keddet is békén töltöm, nincs benne zavargás.
Szerdán, és csütörtökön, isteni öröm vár,
A péntekre, meg felvirrad, a szombati napsugár.
A hetem dicső öröm, dicsőség Jézusnak,
Mentve vagyok, halleluját zengek Megváltómnak!







Krisztusért ifjak előre hát!
Szolgáljuk hűn s igazán!
Ha krisztusért élsz, ez boldogít!
Vidám az arc és a szív.
Kar: Akarsz-e élni Krisztusnak hát?
Szíved Megváltódnak ma adjad át!
Kövessük híven a nyomdokát,
Krisztust jöjj követni hát!

Krisztust hirdetjük minden népnek.
Jelszónk legyen szeretet!
Krisztust követni kész vagy-e már?
Tőled ma Ő választ vár.
Kar:

Krisztusi ifjak fogjunk kezet!
Kössünk Vele szent frigyet!
Álljunk meg híven, nem árt halál:
Vár ránk dicső koronánk!
Kar:

Hiszek az Istenben, a jó Atyában,
Hiszem, hogy Jézus Krisztus értem jött,
Hiszek a Szent Szellem nagy munkájában,
Szívem Övé, erő betölt!

Tudom, hogy Jézus hívott minden népet,
Fehérre mossa Ő a bűnözőt,
Megszabadul mind az, kit bűne tépett,
Így élek most, sok szent között!

Hiszem, ha eljön egykor majd az óra,
Mikor a szívem többé nem dobog,
Csak akkor válik vágyam mind valóra,
S szemem ködön túl látni fog!






Ő trombitaszóval jön a felhők közt,
Jézus jön, Jézus jön!
Ő trombitaszóval jön a felhők közt
És haza visz minket!.
Kar: Jézus, Jézus jön! Jézus, Jézus jön!
Ő trombitaszóval jön a felhők közt,
És haza visz minket.

A menyegzői ruha legyen hótiszta,
Mert Jézus jön vissza..
A menyegzői ruha legyen hótiszta,
Hogy elvihessen Ő.
Kar:

A béke messze tőled, szíved örömtelen.
A lépted is oly fáradt, szemed de fénytelen!
‍Kar: Ó, hogyha hinni mernél,
Ragyogna rád csoda!
Többé te nem keresnél,
Más életet soha.

Csak Jézus ad nyugalmat, midőn a harc kemény,
Megfáradott szíveknek, Ő éltető remény.
Kar:

Te küszködöl magadban, ha bűn szívedre tör,
Bukásod és kudarcod, bús szégyennel gyötör.
Kar:

Mi az igaz, tünődöl, a kétkedés epeszt.
Jézus az Út, Igazság, s az Élet, Őt keresd!
Kar:


Vándor utam álmodozva járom,
Lelkemen borong a fájdalom.
Éjszakán is elkerül az álom,
Akkor is a szívem fájlalom.
Lásd Uram, hogy bűnöm, mint a tenger!
Néha majdnem összeroskadok!
Nézd előtted áll egy bűnös ember,
Szánj meg ó, mert méltó nem vagyok!

Ködbe tűnt a szívem tarka rétje,
Bánatom az égig tornyosul.
Zord magányom kínzó éjsötétje,
Szívet tépő módon rám borul.
Lásd Uram, hogy bűnöm, mint a tenger!
Néha majdnem összeroskadok!
Nézd előtted áll egy bűnös ember,
Szánj meg ó, mert méltó nem vagyok!

Golgothán hullt értem is a véred,
Értem hordtál töviskoronát.
Véred által nyertem el kegyelmed,
Megfizetted bűneim díját.
Láttad azt, hogy bűnöm, mint a tenger,
Nálad-nélkül összeroskadok!
Kegyelmedbe elmerül a lelkem,
Téged dicsér már az életem.

Éjszakán már nem kerül az álom,
Minden gondom Néked átadom.
Vándorutam most már veled járom,
Tudom készen vár az otthonom.
Ó, Uram, már várom azt a percet,
Hívásodra mikor mehetek,
Vársz reám a boldogok honába
Ott veled örökké élhetek.


Sziklavár, sziklavár,
Sziklavár a mi Urunk!
Erős Ő megtart Ő,
Bízd hát rá te is magad.
Betölti szívem az öröm,
Jézusom ezt megköszönöm,
Ó, hála, ó, hála!
Jézus a szívem királya.

Sziklavár, sziklavár,
Sziklavár a mi Urunk!
Erős Ő megtart Ő,
Bízd hát rá te is magad.
Betölti szívem a remény,
Ez a legnagyobb nyeremény!
Ó, hála, ó, hála!
Jézus a szívem királya.

Sziklavár, sziklavár,
Sziklavár a mi Urunk!
Erős Ő megtart Ő,
Bízd hát rá te is magad.
Betölti szívem szeretet,
Jézusom tőled kaptam ezt!
Ó, hála, ó, hála!
Jézus a szívem királya.


Az ég, és földi jelek mind azt hirdetik,
Hogy Jézus nemsokára jön.
Megváltottak serege örvend annak,
Hogy majd Jézus újra visszajön.
Kar: Ó, jöjj, mihamar! Várlak hű Uram!
Hogy majd a mennybe fönt,
És egykoron oly dicsőn
Színről-színre lássalak!

Munkára fel serényen,
tétlen ne legyünk,
Mert Jézus nemsokára jön.
A lelkek sok ezreit hozzuk az üdvre míg
Jézus újra visszajön.
Kar:

Azért hát fel a fejjel, senki ne csüggedjen,
Jézus nemsokára jön!
Mindnyájan legyünk készen, lámpással a
kézben, Jézus újra visszajön.
Kar:



Lásd meg véle járni boldogság,
Lásd meg véle járni boldogság!
Ő vezérel ránk, vigyáz,
Bárhol járunk el nem hagy,
Lásd meg véle járni boldogság,

Lásd meg véle járni boldogság,
Lásd meg véle járni boldogság,
Megváltónkká lett nekünk,
Vérét áldozta értünk,
Lásd meg véle járni boldogság,


Kedves barátom, figyelj most rám!
Miért vagy szomorú, és miért nem vidám?
Ha életed üres, és céltalan,
Hallgasd meg, hogy mit tanácsol
Néked ez a dal!
Kar: Ne add fel a reményt,
Hisz van megoldás!
Jézusban, ki a Golgothán
Érted, adta magát.
Akármilyen életed volt eddig neked…
Tudd meg azt, hogy Jézus Krisztus
Akkor is szeret!

Sok mindent már megpróbáltál,
S nem volt benne jó.
Nem hallottál sehol sem egy vigasztaló szót.
Életedet betölti most a keserűség,
És talán még azt sem tudod, hogy miért is élsz?
Kar:

Kedves barátom, hallgass most rám,
Én is kerestem, és megtaláltam már:
Jézust, aki szeretettel mindig várt reám,
Nála lenni, vele lenni, égi boldogság!
Kar:


Ó, Jézus alig tudom elmondani ezt Neked,
Mily édes, mily csodás nekem Neved,
Ó, Jézus mikor szentséged átjár engemet,
Még szólni sem tudok, csak rebegek.
Kar: Ó hála, hogy jössz vissza,
S elviszel Uram,
Szívem utánad, eped,
Szent Lelked megtisztította életem,
Mind ezt neked köszönhetem,
Mind ezt neked köszönhetem.

Ó, Jézus mikor drága fényed betölti szívem,
Akkor érzem, hogy oly nagyon szeretsz,
Ó, Jézus ezt értelemmel fel nem érhetem,
Hogy ilyen drága Te hogyan lehetsz.
Kar:




Én már Jézusban élek!
Megváltott engem, szabad vagyok!
Öröm és béke tölti be szívem,
Dicsérem áldom Jézusom!

Jézus az éltem útja!
Így örök élet ragyog felém!
Karom kitárom, ragyog az arcom,
Ujjongó szívvel áldom én!

Egy nap ott leszek nálad!
Én Uram Jézus, én Istenem!
És színről-színre meglátlak Téged,
Örökké dicsérlek. Ámen!

Ó mily, csodálatos, ha arra gondolok,
Hogy Jézus szeret engem,
Ó mily, csodálatos, ha arra gondolok,
Hogy Jézus szeret engem!

Ó mily, csodálatos, ha arra gondolok,
Hogy Jézus meghalt értem,
Ó mily, csodálatos, ha arra gondolok,
Hogy Jézus meghalt értem!

Ó mily, csodálatos, ha arra gondolok,
Hogy Jézus feltámadott,
Ó mily, csodálatos, ha arra gondolok,
Hogy Jézus feltámadott!

Ó mily, csodálatos, ha arra gondolok,
Hogy Jézus eljön értem,
Ó mily, csodálatos, ha arra gondolok,
Hogy Jézus eljön értem!


Bús sötét éjből, börtönömből
Jézus jövök, Jézus jövök!
Nálad szabadság, fény tündököl,
Jézus jövök hozzád!
Szent kezed gyógyít, éltet és áld,
Koldus élet helyett gazdagot ád.
Bűn, ha jön, megvéd mindenen át,
Jézus jövök hozzád!

Csúf vereségből, száz bukásból,
Jézus jövök, Jézus jövök!
Győzelem árad, Golgotháról
Jézus jövök hozzád!
Összetört szívem enyhe te légy,
Tomboló vészben, viharban te védj!
Gond, ha rám törne, nyújts te reményt,
Jézus jövök hozzád!

Nyugtalan gőgös büszkeségből
Jézus jövök, Jézus jövök!
Békesség árad rám az égből,
Jézus jövök hozzád!
Csüngve terajtad, s nem magamon
Járhatok egyre a keskeny úton.
Részem a bátor, szent bizalom,
Jézus jövök hozzád!


Terád vár egy szép ország,
Terád vár egy szép ország,
Terád vár egy szép ország,
Ahová megyek.
Terád vár egy szép ország,
Terád vár egy szép ország,
Terád vár egy szép ország,
Ahová megyek.

Nincs ott többé könnyezés,
Nincs ott többé könnyezés,
Nincs ott többé könnyezés,
Ahová megyek.
Nincs ott többé könnyezés,
Nincs ott többé könnyezés,
Nincs ott többé könnyezés,
Ahová megyek.

Jézus Krisztus vár ott rám,
Jézus Krisztus vár ott rám,
Jézus Krisztus vár ott rám,
Ahová megyek.
Jézus Krisztus vár ott rám,
Jézus Krisztus vár ott rám,
Jézus Krisztus vár ott rám,
Ahová megyek.

Isten szép országa ez,
Isten szép országa ez,
Isten szép országa ez,
Ahová megyek.
Isten szép országa ez,
Isten szép országa ez,
Isten szép országa ez,
Ahová megyek.
Add át néki életed,
Add át néki életed,
Add át néki életed,
Ameddig lehet,
Add át néki életed,
Add át egész életed,
Akkor te is ez országba
Bemehetsz.





Szentségben élhetünk Uram, veled,
Fölfelé nézhetünk,
Istenünk szerelme kitöltetett,
Benne eléghetünk!
Kar: Az utolsó óra oly közel,
Nem is gondoljátok,
Az Embernek Fia úgy jön el,
Mikor nem várjátok

Úgy várunk Uram, ó jössz-e már?
Csak néked szolgálunk!
Boldog a szolga, kit így találsz,
Igen! Mi így várunk!
Kar: Hát dicsérjük együtt szent nevét,
Amíg itt lenn járunk,
Zengjük a Bárány énekét,
Örömmel szolgálunk!






Jertek el a menyegzőbe
Nyitva áll még az út.
A vacsora felterítve
Ülj le melléje.
Kar: Van-e fehér ruha rajtad?
Van-e meghívód oda?
Hallgattál-e kellemes időben
Megváltód parancsára?

Aki nem törődik véle
Elmehet mellőle
A vacsora azért kész lesz
Más ül melléje!
Kar:

Ma még vár a Megváltód rád
De nem sokáig vár!
Kevés az üres hely ottan
Csak tereád vár

Hogyha te azt hiszed, hogy az életed
Élheted, úgy ahogy eddig élted.,
Tudd, meg Megváltód téged keres,
És még mindig vár rád!
Mindig vár még reád,
Mindig vár még reád,
Barátom,
Tudd, meg Megváltód téged keres,
És még mindig vár rád!

Hogyha te azt hiszed, hogy az életed
Régen elromlott már, barátom,
Tudd, meg Megváltód téged keres,
És még mindig vár rád!
Mindig vár még reád,
Mindig vár még reád,
Barátom,
Tudd, meg Megváltód téged keres,
És még mindig vár rád!


Ha reggel a napsugár rám ragyog,
A szívemből hála száll,
És este a csillagos ég alatt,
Csak te hozzád száll imám.
Kar: Óh mindent csak néked köszönök én
Te drága hű égi Atyám!
Hadd zengje a hálámat jóságodért
Egész éltem, szívem és szám.

Ha tavaszi kikelet, éltetőn
Hoz gazdag remény – sugárt,
És ősszel meg boldogan láthatom,
A gyümölccsel dús határt.
Kar:

Ha igédben szívem vigaszt talál,
Az énnekem ó, mily jó…
Ha házadban megváltott néped vár,
Ez üdítő, fényt adó.
Kar:

Óh teremtő Istenem áldva légy,
A dús ajándékokért…
És örökre áldva légy üdvünkért,
A Megváltó Jézusért.
Kar:


Megy a bűnös világ, a kárhozat útján,
Megveti Jézus hívó szavát.
Velük együtt kíván, szíved menni talán?
Gondold jól át, lelked sorsát, javát!
Kar: Vess csak számot testvér, e világ mit is ér,
Ha a lelked a bűnben elvész,
Halld meg Jézus szavát,
Hívón szól még hozzád,
Gondold jól át, lelked sorsát, javát!

Égi dicső hazád, el is vesztheted így,
Ha a világra hangolódsz rá.,
Bár a Sátán csábít, ámde megszégyenít,
Itt lenn gátol, fönn meg vádol, vigyázz!
Kar:

De ha mindent eltépsz, mi a földhöz köt még,
Ha a mennybevivő útra lépsz.,
Jézus rád is számít, mennybe visz át a híd,
Halld csak még ma, kedves hangja szólít!
Kar:


Halld, csak halld az éj csendjében
Benned mi kopog?
Kopogását folyton hallod,
Mi az nem tudod?
Ne mondd: véred lüktetése,
Mélyebbről jön ez;
Megváltód kopogtat, s mondja:
Eressz be, eressz!

Lásd sokakhoz hirtelen, jő
A halál gyorsan.
Nem kopogtat se nem, kérdez,
De betör gyorsan.
Ah, de Jézus vár sokáig
S kéri szívedet;
Végre majd tovább megy búsan,
S akkor, jaj neked!

Majd egykor te állsz künn kérve:
„Eressz be, eressz!”
Kéztördelve fogsz esengni,
Ámde késő lesz!
Aki nálad oly hiába
Soká zörgetett,
Akkoron majd bűnös, Ő nem
Ismer tégedet!


Vágyod-e elhagyni bűneidet?
Jézus vérében, van nagy erő!
Vágyol-e, győzni a Sátán felett?
E vérben csodás az erő!
Kar: Van erő, van, csodás erő van
Jézusunk, vérében,
Van erő, van, csodás erő van
Jézusunk drága, szent vérében!

Ó, ha a büszkeség rabja vagy tán
Jézus vérében, van nagy erő!
Jöjj csak, és gyógyírt lelsz a Golgothán,
E vérben csodás az erő!
Kar:

Érzed-e, hogy szíved oly salakos?
Jézus vérében, van nagy erő!
Tisztátalan szívet tisztára mos,
E vérben csodás az erő!
Kar:

Szolgálni vágyod a Jézust talán?
Jézus vérében, van nagy erő!
Csak néki zengeni nap-nap után,
E vérben csodás az erő!
Kar:


Drága Megmentőnk az Úr Jézus,
Mellettünk harcol Ő,
Drága Megmentőnk az Úr Jézus,
Bajban is segít Ő.
Drága Megmentőnk az Úr Jézus,
Itt van veled a kísértésben,
Időnk, míg lepereg, Jézus harcol teveled,
Győzöl – ez a jövő!
Kar: Hadd mondjam néked,
Nem lehetsz a magad megmentője,
Egyedül Jézus tesz szabaddá!
Kereszthalála volt a bűnöd temetője,
Ő szabadító, kiálts Hozzá!

Drága Megváltónk az Úr Jézus,
Minden bűnt megbocsát,
Drága Megváltónk az Úr Jézus,
Ad ránk tiszta ruhát.
Drága Megváltónk az Úr Jézus,
Szívből megbocsát, irgalmából.
Letörli könnyedet, szent örömöt ad neked,
Ujjongsz – ez a jövő!
Kar:

Megszabadított az Úr Jézus,
Szétzúzta az igát,
Megszabadított az Úr Jézus,
Nála van szabadság,
Megszabadított az Úr Jézus,
Szétzúz minden igát karjával,
Legyen bár bűn-bilincs,
Hatalmának gátja nincs,
Győzöl – erejével!
Kar:



Nemsokára jön, újra visszajön,
Az Úr Jézus újra visszajön,
Várod-e Urad, várod-e Urad,
Elkészítetted-e már magad?
Kar: Ó én várom az Urat,
Szemem figyelve kutat,
Várom boldog örömmel,
Lelkem Néki énekel.

Van-e már ruhád, hófehér ruhád?
Hadd jöhessen, ne várasd tovább,
Van-e már hited, tiszta hű szíved,
Siess, ne várj, megáld Mestered.
Kar:

Mécsed fénye ég, olaj van elég?
Ha nem lenne olaj még: ma végy,
Ébren várod-e, hogy Urad jön-e?
És megyünk menyegzőre vele!
Kar:


A te nevedben mi együtt vagyunk,
Jézus nevedben mi együtt vagyunk.
Hallgasd meg hő imánk, mikor Hozzád járulunk,
Élet vizeddel, táplálj hű Urunk.

Úgy mutassátok meg a hitetek,
Hogy az én szavaimnak engedtek.
Hogyha velem, és egymással egyek lesztek,
Minden kérésetekre felelek.

A te nevedben mi együtt vagyunk,
Jézus nevedben mi együtt vagyunk.
Tégy eggyé minket szentségedben, ez óhajunk,
Használj munkádba drága hű Urunk!

Én e földről hol most lakom,
Egy szebb, dicső hazába utazom.
Az útra megvan a jegyem,
Golgothán váltotta Jézus meg nekem.
Kar: Csillag tengeren túl messze
Dicsben ragyog, a város
Hol Mesteremmel együtt lakom,
A gyöngykapui már kitárva
Vár már engem
Az arany város: Jeruzsálem.

Mily szép lesz, ha megérkezem!
Csodálva nézi, ámulva szemem,
A fényes várost, mely fogad.
Királyi díszben, a hű Megváltómat!
Kar:

Menyei város csupa fény
Vágyva tekintek már feléje én.
Mikor leszek ott nem tudom,
Bár gyorsan robog az élet-vonatom!
Kar:


E zord időben felcsendül egy drága üzenet,
Irgalomról szól, hű Megváltóról.
Már rég kívántál szabadulni bűnnek éjéből?
Földünkre jött Jézus, a drága Megmentőnk!
Kar: Hallod a jó hírt? Isten szeret.
Ő megbocsátja bűneidet.
Kitárt karjával Ő haza vár,
Úgy szeret Jézus, jöjj siess már!

Az Ő fényében nincs sötétség, nem vagy egyedül,
Add át szívedet, boldog így lehetsz.
Nem árthat már a világ nékünk, mert ő bennünk él
Boldog, tiszta szívünk, csak Őróla beszél.
Kar:



Megkötözve voltam én, börtönöm sötét kövén,
Rabláncok alatt sorvadt az életem.
Koldus voltam, elhagyott,
Reményem is elfogyott.
Jézus fényt, szabadságot hozott nekem.
Kar: Szabad vagyok halleluja!
Szabad vagyok halleluja!
Halleluja! Jézus Krisztus megváltott.
Vérző keze az áldott.
Mellyel engem megváltott,
Széjjeltépett rajtam minden rabláncot!

Mióta szabad lettem, testvérem hidd el nekem
Rabláncoktól szabad lenni mily dicső.
Hogy a rabbilincs lehullt,
Eltemetve már a múlt,
Jézus vére volt ebben a fő-erő.
Kar

Rád bízom, rád bízom,
A fényes napokat, rád bízom,
Rád bízom, rád bízom,
A nehéz napokat is!
Sorsom legyen a Te kezedben,
Biztos helye van a féltő szívedben,
-ezért hát-
Rád bízom, rád bízom,
A fényes napokat, rád bízom,
Rád bízom, rád bízom, a nehéz napokat is!

Nem félek, nem félek,
Ha volna mitől is, nem félek,
Nem félek, nem félek, de kérem az erődet.
Támaszt keresek az erődben,
Vigaszt a szomorú nehéz időkben.
-ha lesznek-
Nem félek, nem félek,
Ha volna mitől is, nem félek,
Nem félek, nem félek, de kérem az erődet.

Reménység, reménység,
A holnap felől is reménység,
Reménység, reménység,
Megtart, ha jön a kétség.
Fény lesz ott ahol ma sötétség,
Élet ott ahol ma reménytelenség
-ezért hát-
Reménység, reménység,
A holnap felől is reménység,
Reménység, reménység,
Megtart, ha jön a kétség.


Vágyom Jézus közelébe,
Érzem vonzó erejét,
Ő vesz, tudom szent kezébe:
Szívembe írja nevét.
Kar: Jöjj csak hozzá jó testvérem!
Vére bűntől megtisztít,
Elpecsétel szellemével,
Tálentummal gazdagít.

Fénye bűnömre világít,
Mégsem lehetek övé?
Rám, bűnösre nem is számít,
Béke nem a bűnösé?
Kar:

Távozz tőlem nagy kísértő,
Távozz bűnös kétkedés!
Jézus itt áll a nagy Védő,
Véle erőm nem kevés!
Kar:


Tüzed Uram Jézus, szítsd a szívemben,
Lángja lobogjon elevenebben!
Ami vagyok, és mind, ami az enyém:
Tartsd a kezedben igazi helyén!
Kar: Életem útja, örök örömem:
Fény a sötétben, csak Te vagy nekem!
Hallod imám, és bármi fenyeget,
Nem hagy el engem, tart a Te kezed!

Szorongat a Sátán, fenyeget a Rém,
Ám, ha velem vagy, rejtve vagyok én.
Ennek a világnak fekete egén
Lényed a csillag, sugarad a fény.
Kar:

Jön az örök nap már, közeledik Ő,
Mennyei honba hazavinni jő.
Röpke pillanat, míg tart a keserű,
Krisztus elém jön, s örök a derű.
Kar:


Imádkozz minden reggel,
Imádkozz délben is,
Imádkozz minden este
Imádkozz szüntelen.

Kérjed Őt minden reggel,
Kérjed Őt délben is,
Kérjed Őt minden este
Kérjed Őt szüntelen.

Meghallgat minden reggel,
Meghallgat délben is,
Meghallgat minden este
Meghallgat szüntelen.

Adj hálát minden reggel,
Adj hálát délben is,
Adj hálát minden este
Adj hálát szüntelen.

Dicsőítsd minden reggel,
Dicsőítsd délben is,
Dániel háromszor tette,
Ugyanígy tedd te is.


Még ma hangzik Jézus szava messze földeken,
Szolgái még hirdetik sok-sok helyen,
Minden ember meghallhatja: Isten úgy szeret,
Hogy e bűnből Ő hozzá egy út vezet!
Kar: Jézus Krisztus, Mester és Megváltó
Jött érted, hív téged, ki még kívül állsz,
Hagyd a kétkedést, sok hitetlen kérdést,
Megvilágít mindent Ő, ha véle jársz.

Még mielőtt megszülettél Isten ismert jól.
Sokszor égett szívedben, hogy néked szól,
Életednek fénye Jézus: halld a hívó szót,
Őt szeresd, mért vagy olyan vonakodó.
Kar:

Ma, ha téged néven szólít, mondj igent arra!
Hagyd a múltat, Ő legyen szíved Ura,
S a halálos ítéletet, mely éltedre vár,
Nem kísér el, Isten új életet ád.
Kar:


Add át a szívedet Jézusnak,
Megtisztítja, meggyógyítja,
Betölti Szelleme életed,
S legyőzöd önönmagad.
Kar: Mondd, mire vársz, mondd, merre jársz,
Hogy Jézus szavára meg sem állsz.
Lejár a kegyidő oly hamar,
Ó, lélek siess, hamar!

Add át a szívedet Jézusnak,
Boldog lehet, az életed,
Ne szolgálj tovább a bűnödnek,
Szabaddá csak Ő tehet!
Kar:

Örvendezve élni jó, tiszta lenni, mint a hó,
Ó mily jó, ó mily jó.
Bűneink bocsánatát, Jézus tőled venni át,
Ó de jó, de jó, mily jó.
Keskeny úton járni bátran, szabadon élni,
Bízni benned, hinni néked, Nevedet félni,
Hálás szívvel járni, kelni, áldani Téged,
Ez a jó, ó mily jó, énnekem.
Örvendezve élni jó, tiszta lenni, mint a hó,
Ó mily jó, ó mily jó.
Bűneink bocsánatát, Jézus tőled venni át,
Ó de jó, de jó, mily jó.

Nincsen nálam boldogabb, mert az Úr így elfogad,
Ó mily jó, ó mily jó,
Nem sorolja bűneim, elfedezte vétkeim,
Ó de jó, de jó, mily jó.
Öröm hála víg dalára lépked a lábam,
Szódat várva, téged áldva, hihetek bátran.
Célba érve boldog érzet tölti be szívem,
Ez a jó, ó mily jó énnekem.
Nincsen nálam boldogabb, mert az Úr így elfogad,
Ó mily jó, ó mily jó,
Nem sorolja bűneim, elfedezte vétkeim,
Ó de jó, de jó, mily jó.


Ó te drága Lélek, te pünkösdi erő,
Sebes szélzúgással törj elő!,
Nézd, akik itt állunk, mind, mind arra várunk,
Hogy szívünk töltse be a szent Erő.
Kar: Adj erőt Istenünk, pünkösdi szent Erőt!,
Újítsd meg szívünkben az elsőt,
Nézd, akik itt állunk, mind, mind arra várunk,
Hogy szívünk töltse be a szent Erő!.

Az úton követve, Te feléd haladva,
Fáradság vett erőt népeden.,
Lábaink roskadnak, kezeink fáradnak,
Hozzád imádkozni sincs már erőnk.
Kar:

Szívünkben szent tüzed lángja csak pislogás,
Ne hagyd, hogy ki hűljön a parázs!,
Öntsd reá olajad, had gyúljon lángra az,
Hadd lobogjon a szent tűz - az Erő!
Kar:

Ó te drága Lélek, ki egykor eljöttél,
Jeruzsálemben megjelentél.,
Töltsd be az életünk, téged vár a szívünk,
Égjen bennünk a szent tűz – az Erő!
Kar:


Ha tudnád azt, milyen jó Jézussal járni.
Ha éreznéd, benne mily boldog vagyok.
Ha tudnád azt: milyen jó tisztának lenni ó,
Érezni ezt, Jézushoz tartozom.
Ha tudnád azt: milyen jó tisztának lenni ó,
Érezni ezt, Jézushoz tartozom.
Kar: Ó jöjj, Jézus vár nagyon reád,
Megtisztítja, régi bűnös életed.,
Szent Szelleme boldoggá tesz téged is ó, jöjj,
Ne félj, Ő minden másnál többet ad neked.
Szent Szelleme boldoggá tesz téged is ó, jöjj,
Ne félj, Ő minden másnál többet ad neked.

Éveken át, kietlen utakon jártam,
Az életem megoldást keresett.
Nyugalmat sehol, sehol nem találtam, ó
S Ő felemelt, mert nagyon szeretett,
Nyugalmat sehol, sehol nem találtam, ó
S Ő felemelt, mert nagyon szeretett.
Kar:
Szeretnék lenni én, bár erőtlen szegény,
Az Úr szolgálatában halász.
Ez a munka csodás, oly szép a halfogás,
Ezért ég bennem a munka-láz.
A hálómat vinném, és a vízbe vetném,
Hal benne, ha csak egy is akad,
Még azt is kivenném, az Úrhoz úgy vinném:
„Uram, hoztam neked egy halat!”

Már kora hajnalon, kis halászcsónakom,
Ott ring a hullámzó tengeren.
Halászni oly nehéz, a vad hullámverés,
De adott erőt az Úr nekem.
A halász úgy örül, fogás, ha sikerül,
Nekem is vágyam ez a fogás,
Uram add meg nekem, hogy a bűn tengeren
Hadd legyek én is ember-halász!

Lesznek úgy napjaim, hogy a víz partjain
Szétszakadt hálóim foltozom.
Bánat arcomra ül, mert messze elkerül
A siker ezen az éjszakán.
Akkor Te hozzám lépsz, a szívemre beszélsz
Ne búsulj, lesznek még szép napok,
Gyere most Péterem, jöjj, halássz énvelem,
Veled, akkor újra indulok.

Szeretnék lenni én, bár erőtlen szegény,
Az Úr szolgálatában halász.
Ez a munka csodás, oly szép a halfogás,
Ezért száll szívemből a fohász.
Uram add meg nekem, hogy a bűn-tengeren
Én is fogjak neked egy halat,
Örömmel szívemben, kezemben úgy viszem:
„Uram, hoztam neked egy halat!”


Van egy jó hely, oda megyek,
Lerakom ott a terhemet.
Ott fönt a hegyen van az a hely
Ahol a szív, békére lel.
A Golgothán, áll a kereszt,
Ha fáradt vagy, oda jöhetsz!

Emberekért ömlött a vér,
Kegyelmet nyer, az, aki kér.
Ott fönt a hegyen van az a hely
Ahol a szív, békére lel.
A Golgothán, áll a kereszt,
Ha bűnös vagy, bátran jöhetsz.

Keresni jött mi elveszett,
Megtört szívű embereket.
Ott fönt a hegyen van az a hely
Ahol a szív, békére lel.
A Golgothán, áll a kereszt,
Ha elhagytad, visszajöhetsz.

Csodálatos ez a titok,
Szellemével megragadott.
Ott fönt a hegyen van az a hely
Ahol a szív, békére lel.
A Golgothán, áll a kereszt,
Várnak ott rád, te is jöhetsz.

Azóta tart a kapcsolat,
Ő vigyáz rá, el nem szakad.
Ott fönt a hegyen van az a hely
Ahol a szív, békére lel.
A Golgothán, áll a kereszt,
Isten szívén megpihenhetsz.



Édes Atyám, Tiéd az ég és Tiéd a föld,
A hold és a nap, ezernyi csillag,
Megalkotá azt „legyen” szavad.
Kék színű ég, viharzó tenger,
Szikrázó napfény, ősz és a tél,
Tavasz virága, nyárnak kalásza
Téged dicsér!
Kar: Mélyen meghajtom térdem
Előtted: Szent Atyám,
Őszinte szívvel mondok hálát,
Áldásod, jó kegyelmed, gazdagon árad rám,
Békét és szent örömöt ád.


Édes Atyám, Tiéd a szívem,
Tetőled kaptam új életet,
Azóta érzem mindennap, őrző kegyelmedet.
Jönnek bajok, ezer veszély, gond,
Próbáltatás és nehéz napok,
Nem ártanak, mert Krisztus Jézusban
Tiéd vagyok!
Kar:


Győztes hősként támadt fel a sírból Jézusunk,
Így övé lett az ember-világ.
Atyja jobbjára ült, mint dicső közbenjáró,
S elküldte Szellemét reánk.
Kar: Ígéretét betartotta,
Szívünkbe Szellemét adta!,
Most küldi a Mennyekből a késői esőt,
Ujjongva magasztaljuk Őt!

Jeruzsálemben az első pünkösd ünnepén,
Égi tűz az Úrtól földre szállt.
Ezzel jegyezte el Krisztusunk menyasszonyként,
Örökre az eklézsiát.
Kar:

Ígérete szerint ma is adja Szellemét,
Mint az első korai esőt,
Kérd és várd az Úrtól, töltse be szíved, elméd,
Zúgjon a késői eső!
Kar:

Küldd el ránk is Urunk Vigasztaló Szellemed,
Törjön át közöttünk zúgó szél,
Ezt kívánja szívből minden hívő gyermeked,
Jelekben újra működjél!
Kar:


Jézus megtalált, és hű ölébe vett,
Eltörölte bűneimet!
Most szabad vagyok, az élet az enyém,
Jézusban örökké élek én.
Kar: Ó mily öröm, ó mily nagy kegyelem,
Megmosott Jézusom szent Vérében.
Jézus megtalált, és hű ölébe vett,
Eltörölte bűneimet!

Mint egy elveszett, a bűnben éltem én,
Nem volt bennem semmi remény.
Ámde jó Atyám a gyermekévé tett,
Ajkamra adott új éneket.
Kar:

Zengjen hát az ének, szálljon Menny felé,
Istenünk szent trónja elé.
Míg fehér ruhában, szent sereg között
Áldom a nagy Üdvözítőt!
Kar:


Semmim se lenne magamtól nekem,
Isten kezéből van új életem.
Fenn hirdetem, bár érdemtelen,
Reám lelt, az ingyen kegyelem!.
Kar: Isten kegyelme rám talált,
Isten kegyelme rám talált!.
Zengj hálaének, az Ő szent nevének,
Hogy Isten kegyelme rám talált!.

Bűnben bolyongtam, mint eltévedett,
Istentől messzire, távol vetett,
Jött Jézusom, s megfogta kezem,
Reám lelt, az ingyen kegyelem!.
Kar:

Nem könnyeimmel szereztem meg azt,
Irgalma adta az égi vigaszt,
Bűn terhe nyomta bár életem,
Reám lelt, az ingyen kegyelem!.
Kar:

Hadd mondanom, míg szemem rád ragyog,
Túlárad szívem, oly boldog vagyok,
Mindenkinek fennen hirdetem,
Reám lelt, az ingyen kegyelem!.
Kar:


Azt kérdezed, hogy a szemem mért ragyog,
Boldog én vajon most miért vagyok,
Miért sugárzik az arcomon a fény,
Ezt most elmondom én.
Kar: A szívem az örömtől azért dobog,
Mert megváltott vagyok,
Örök élet már itt az enyém,
Ezért éneklek én.

Megbocsátotta Jézus a bűnömet,
Bűn nélkül olyan szép ez az élet,
Ővele az utam vígan járom én,
Ezért éneklek én.
Kar:

Szent vérével mosta le a bűnömet,
Békességébe rejt el engemet,
Mert szívemben a Szentlélek tüze ég,
Ezért éneklek én.
Kar:




Egy út vezet a mennybe fel csak,
Jézus Krisztus Ő az út,
Visz Jó Atyánkhoz víg örömre,
Jézus Krisztus Ő az út.
Nincs másik út, nincs másik út,
Nem vezet más út az Atyához,
Egy út vezet a mennybe fel csak,
Jézus Krisztus Ő az út,


Így szól ma tehozzád Jézus,
Életem adtam érted
Így szól ma tehozzád Jézus,
Életem adtam érted.
Még ma válaszolj,
Kezébe tedd le élted,
Még ma válaszolj,
Kezébe tedd le élted!

Mennyei korona vár rád,
Te hű légy mind halálig,
Mennyei korona vár rád,
Te hű légy mind halálig.
Kín, baj, szenvedés
Jézussal üdvre válik,
Kín, baj, szenvedés
Jézussal üdvre válik!





Golgotára vágyom én, ott fakad a forrás,
Minden lélek ott remél, bűnre bűnbocsátást.
Kar: Szent a vér, szent a vér, érdemében járok,
Míg Atyám trónja előtt, győztesen megállok.

Esdve néztem fel reá, bűneim terhével,
Meggyógyította szívem, drága szent sebével.
Kar:

Csendben sokszor látom én, szenvedő Megváltóm,
Értem hullott könny szemén, értem hullt, oly fájón.
Kar:


Időnk fut zúgva, vészesen,
Rohanva, mint az ár.
Fel nem tarthatja senki sem,
A nap hamar leszáll.
Kar: Jöjj, míg az éj rád nem borul,
Mert holnap késő tán,
A zord sötétben felragyog
Kereszt a Golgothán,
Kereszt a Golgothán.

Ma még körülvesz sok barát,
Míg fényben jár az út.
Elhagynak, vész, ha tör reád,
Mint tékozló fiút.
Kar:

Egy van, csak egy szent hű barát,
Végig csak Ő szeret.
Kínálja néked önmagát,
Kezébe tedd kezed.
Kar:

Bűnöd, bajod, mind ismeri,
Szívén bocsánat vár.
Vérével megvett, higgy Neki,
És minden jó lesz már.
Kar: Jöjj, míg az éj rád nem borul,
Az üdvösség vár rád,
Mert mindenkinek üdve lett
Kereszt a Golgothán,
Kereszt a Golgothán.





Eldőlt a szívemben, hogy követem Jézust,
Eldőlt a szívemben, hogy követem Jézust,
Eldőlt a szívemben, hogy követem Jézust,
Nincs vissza út, nincs vissza út,
Nincs vissza út, nincs vissza út,
Nincs vissza út, nincs vissza út!

Ha nincs is társam, én követem Jézust!
Ha nincs is társam, én követem Jézust!
Ha nincs is társam, én követem Jézust!
Nincs vissza út, nincs vissza út,
Nincs vissza út, nincs vissza út,
Nincs vissza út, nincs vissza út!

Mögöttem a világ, előttem a kereszt,
Mögöttem a világ, előttem a kereszt,
Mögöttem a világ, előttem a kereszt,
Nincs vissza út, nincs vissza út,
Nincs vissza út, nincs vissza út,
Nincs vissza út, nincs vissza út!


Jézus szíve megbocsát, vére töröl bűnt, hibát,
Ha megvallod Ő előtte őszintén és igazán,
Hiszen érted szenvedett, nagyon, nagyon szeretett,
Szánja, kéri szegény bűnös életed.
Kar: Jézus reád, olyan régen vár,
Mért nem nyílik szíveden a zár,
Mire vársz, hisz oly rövid földi életed,
Mi lesz, ha a kegyelmet így elveszted.

Hogyha Jézust követed, boldog lesz az életed,
Nem bánod meg soha, hogy néki adtad a szívedet,
Boldogan megvallhatod, velünk együtt mondhatod,
Ő az enyém, én meg az Övé vagyok.
Kar:

Imádságunk hozzád száll, drága Jézus Úr, Király.
Légy itt úrrá minden szívben, őszintén és igazán,
Ó ragadd meg lelkeddel, és soha ne engedd el,
Azt, ki most még nem a Tiéd teljesen!
Kar:


Olyan békét, mint a folyó,
Olyan békét, mint a folyó
Olyan békét kaptam Tőled lelkembe,
Olyan békét, mint a folyó,
Olyan békét, mint a folyó
Olyan békét kaptam Tőled lelkembe!

Olyan örömöt, mint a forrás,
Olyan örömöt, mint a forrás,
Olyan örömöt, kaptam Tőled lelkembe,
Olyan örömöt, mint a forrás,
Olyan örömöt, mint a forrás,
Olyan örömöt, kaptam Tőled lelkembe!

Olyan szeretetet, mint a tenger,
Olyan szeretetet, mint a tenger,
Olyan szeretetet, kaptam Tőled lelkembe,
Olyan szeretetet, mint a tenger,
Olyan szeretetet, mint a tenger,
Olyan szeretetet, kaptam Tőled lelkembe,


Ott a messze földön, árván, hontalan,
Halld meg a kiáltást: fiam, fiam,
Kar: Vár Atyád szerelme, vár rád vigasza,
Jöjj a messze tájról, ó, jöjj haza.

Búsan összetörve, jársz vigasztalan,
Megpihenni vágyol? - fiam, fiam?
Kar:

Szómnak ellenállnod, úgy is hasztalan,
Jöjj, mert egyre várlak! – fiam, fiam,
Kar:



Életedben nincs remény, lelked, szíved oly szegény,
Jöjj az Úrhoz, mert Ő szívesen segít.
Utadon nincs semmi fény, harcodban erőd kevés,
Jöjj az Úrhoz, mert Ő szívesen segít.
Kar: Mondd el szíved bánatát,
Mondj el mindent, ami fáj,
Mert csak Jézus egyedül a Segítőd,
Érted folyt a drága vér,
Jézus meghalt bűnödért,
Azért add át szíved, és bocsásd be Őt!

Jézus most is szertejár, téged is oly régen vár,
Áldásával gazdagítja életünk,
Öröm, béke vár reád, szívedet add Néki át,
S boldogan kövessük együtt lábnyomát!
Kar:


Ő az Úr, Ő az Úr,
A halálból feltámadva Ő az Úr,
Minden térd meghajoljon,
Minden nyelv csak róla szóljon,
Mert Jézus Ő az Úr!

Ő az Úr, Ő az Úr,
A kereszten meghalt Jézus, Ő az Úr,
Drága vérét adta értünk,
Örök üdvöt szerzett nékünk,
Mert Jézus Ő az Úr!

Ő az Úr, Ő az Úr,
A mennyekbe ment Megváltónk, Ő az Úr,
Áldott Lelkét küldte nékünk,
Vigaszul, és üdvösségül,
Mert Jézus Ő az Úr


Ez az a nap, ez az a nap
Mit az Úr szerzett, mit az Úr szerzett,
Ez az a nap, ez az a nap
Mit az Úr szerzett, mit az Úr szerzett.
Örvendjünk, vigadjunk e napon,
Örvendjünk, vigadjunk e napon, mert
Ez az a nap, ez az a nap
Mit az Úr szerzett!

Jézus az Úr, Jézus az Úr
Akit szolgálunk, akit szolgálunk,
Jézus az Úr, Jézus az Úr
Akit szolgálunk, akit szolgálunk,
Szolgáljuk hűséggel szent Nevét
Szolgáljuk hűséggel szent Nevét
Jézus az Úr, Jézus az Úr
Akit szolgálunk!

Eljön az Úr, eljön az Úr
Akit úgy várunk, akit úgy várunk.
Eljön az Úr, eljön az Úr
Akit úgy várunk, akit úgy várunk.
Egy szívvel mondjuk, hogy jöjj vissza már,
Egy szívvel mondjuk, hogy jöjj vissza már,
Eljön az Úr, eljön az Úr
Akit úgy várunk!


Most már enyém, mit régóta úgy kerestem én,
Boldog vagyok, Jézusban minden nap.
Megtalált Ő, most ott nyugszom már az Ő szívén,
Boldog vagyok, Jézusban minden nap.
Kar: Most már enyém, a kegyelem, s ez elég nekem,
Boldog vagyok, Jézusban minden nap.
Ez az áldás, bearanyozza az életem,
Boldog vagyok, Jézusban minden nap.

Bűneimet Ő mind lemosta szent vérével,
Boldog vagyok, Jézusban minden nap.
Ó, mily csodás nagy kegyelem mely így tett velem,
Boldog vagyok, Jézusban minden nap.
Kar:

Ó, irgalomnak nagy csodája nyitva az Ég,
Boldog vagyok, Jézusban minden nap.
Áldom érte az Urat, hisz ezt vártam már rég,
Boldog vagyok, Jézusban minden nap.


Földi utamon hű kísérő jön velem,
Szelíden szól, türelmesen vezet.
Örömöt ad, fényben járhatok szüntelen,
Mióta Úr lett életem felett!
Kar: Nem kell többé, hordoznom bűnöm terhét,
Vezessen bár, utam hegy-völgyön át,
Visszaadta Jézus az élet értelmét,
Hadd zengjem érte szívem háláját!

Sötétben éltem, nem tudtam, hogy így szeret,
Vétkeimért, meghalt a Golgothán!
Ám csodás fénnyel felragyogott a kereszt,
Üdvöt nyertem drága Vére árán!
Kar:


Jézus Vére mily csodálatos,
Jézus Vére mily csodálatos,
Mert a Sátán hatalmát megtörte ereje,
Jézus Vére mily csodálatos!

Szeretete mily csodálatos,
Szeretete mily csodálatos,
Mert a Sátán hatalmát megtörte ereje,
Szeretete mily csodálatos,

Véle járni mily csodálatos,
Véle járni mily csodálatos,
Mert a Sátán hatalmát megtörte ereje,
Véle járni mily csodálatos,

Őt dicsérni mily csodálatos,
Őt dicsérni mily csodálatos,
Mert a Sátán hatalmát megtörte ereje,
Őt dicsérni mily csodálatos,

Jézus Neve mily csodálatos,
Jézus Neve mily csodálatos,
Mert a Sátán hatalmát megtörte ereje,
Jézus Neve mily csodálatos,


Hozzád jövünk Uram ó, segíts,
Ne szóljon igéd hiába.
A szívünk oly sötét, ó, segíts,
Élessze igéd világa:
Áld meg ó, Uram az énekünk,
Jobban Tied, legyen életünk,
Ne szóljon igéd hiába,
Ne szóljon igéd hiába!

A fülünk Igédre nem figyel,
Lábunkkal járunk a sárban,
Vágyaink szakítnak tőled el,
Nem fénylik mécsünk világa.
Ó, Uram templomod hadd legyen,
A szívem megszentelt hely legyen,
Ne szóljon igéd hiába,
Ne szóljon igéd hiába!

Ajkunkon hazugság bélyege,
Megrontott életünk átka.
Hogy állunk elődbe így Uram,
Naponként Téged imádva?
Áld meg Igédet, hogy érthessük,
Dicsőségedre hogy élhessünk,
Ne szóljon igéd hiába,
Ne szóljon igéd hiába!

A szívünk összetört ó, Uram
Itt állunk előtted gyászban,
A mélyből hozd ki az életünk,
Ne szóljon igéd hiába.
Áldj meg ó, Uram, hogy láthassunk,
Szenteld meg ajkunk, hogy áldhassunk,
Ne szóljon igéd hiába,
Ne szóljon igéd hiába!


Jöjj hozzánk Urunk, hozzánk jöjj,
Jöjj hozzánk Urunk, hozzánk jöjj,
Jöjj hozzánk Urunk, hozzánk jöjj,
Ó, Jézus, hozzánk jöjj!

Téged kér, Urunk, hozzánk jöjj,
Téged kér, Urunk, hozzánk jöjj,
Téged kér, Urunk, hozzánk jöjj,
Ó, Jézus, hozzánk jöjj!

Téged zeng dalunk, hozzánk jöjj,
Téged zeng dalunk, hozzánk jöjj,
Téged zeng dalunk, hozzánk jöjj,
Ó, Jézus, hozzánk jöjj!

Hozzád száll imánk, Jézus jöjj!
Hozzád száll imánk, Jézus jöjj!
Hozzád száll imánk, Jézus jöjj!
Ó, Jézus, hozzánk jöjj!


Vigasztalan, üres az életem,
És reménységem sincs nekem.,
Kísértésemben egyedül állok,
Uram mondd: hol találok nyugalmat?

Hol az a hely, és hova mehetnék?
Nálad találok nyugalmat.
Te vagy reményem, örök szikla vár
Uram lásd, hozzád jövök, fogadj el!

Tudom hogy Te az Isten Fia vagy,
Krisztus az ígért Messiás.,
Örökre Úr vagy mindenek felett,
Uram lásd, hozzád jövök, fogadj el!


Jézusomat követem, jól tudom, Ő jön velem,
Szívemnek mély békét ad,
Csak Ő tudja az én utamat.
Kar: Ó, ez fényes napsugár,
Jézus enyém, lehet már,
Mi lehet még ennél szebb,
Mint, hogy utamat járjam Veled!

Mélységeket járok én,
Utjait, nem értem én,
Sok vágyam nem teljesül,
Mégis Ő vezet szüntelenül,
Kar:

Jövőm sötét előttem,
Mégsem retteg a szívem,
Bízom benne Ő, vezet,
És a szívem oly boldog Vele!
Kar:


Jézusom én, tenéked élek
Mert adtál új életet,
Semmi voltam, de rám találtál
Szívembe békét adtál!
Kar: Tört szív, bűnös élet,
Amiért a Golgothán meghaltál
Rég vártam érintésed,
Most talált rám kegyelmed!

Jézusom én, követlek Téged
Veled járom utamat,
Átkaroltál, szereteteddel
Kegyelmet adtál nekem!
Kar:


Mily csodás változás jött az életembe
Mióta szívem Jézusé,
Lelkem mennyei világosságát nyerte
Mióta szívem Jézusé
Kar: Mióta szívem Jézusé, mióta szívem Jézusé,
Lelkem az örömtől, mint tenger áradoz,
Mióta szívem Jézusé.

Elhagytam vétkeim kárhozatos útját
Mióta szívem Jézusé,
Érezem Jó Atyám végtelen irgalmát
Mióta szívem Jézusé.
Kar:

Hit, remény, szeretet, tölti be szívemet
Mióta szívem Jézusé,
Kétely, és félelem, nem gyötri lelkemet
Mióta szívem Jézusé.
Kar:


Szívből köszönöm Uram, az életet
Mind a jóért mit oly bőven adtál nekem,
Zengek hálaéneket.
Szívből köszönöm Uram, a békémet,
Most hozzád száll, az öröm hangjain:
Halleluja !

Áldom, dicsérem Neved, mert úgy szeretsz,
Mikor próbákkal küzdök, Te rám tekintesz,
Felém nyújtod szent kezed.
Szívből köszönöm Uram, az új erőt.
A lelkem hálaimát mond neked:
Halleluja !



Nemsokára lesz egy dicső szent találkozás,
Az Úr Jézus, ha megjelen, szent elváltozás,
Dicső ujjongó örömben, égi trónra ül, miközben
Sátán láncra verve mélybe hull!
Kar: Örök szent öröm, boldogságban élünk,
Jézus a Király, ó, mily jó nékünk.

Az Úr Jézus, ha megjelen, angyalsereggel,
Áttekinti ezt a földet, láng szemeivel,
Összegyűjti mind, ki övé, királyi papokká tevé,
S uralkodnak vele örökké!
Kar:

Mi lesz veled kedves testvér, hogy ha jő az Úr,
Minden terved, minden vágyad, semmiségbe hull,
De ha hallgatsz szent szavára, összegyűjt majd
boldogságra, Öröm, béke lesz a jutalom!
Kar


Dicsér az ég, nap, hold és csillagok,
Fény és sötét, éj, és a hajnalok,
Dicsér a szél, felhő, és hóvihar,
A víz, s a tűz, megannyi dallal
Minden mi él, csak Téged hirdet,
Minden dicsér, mert mind a műved,
Azzal, hogy él, ezt zengi néked,
Dicsérlek én, dicsérlek Téged (én)
Dicsér a föld, dicséri szent Neved,
Mint jó anyánk, táplál s ad eledelt,
Virág, gyümölcs, zöld fű, fa, hegyvidék,
Tó és folyó, síkság és büszke bérc.
A nagyvilág, létével énekel,
Szavunkra vár, hogy hangja dal legyen,
Zengjük tehát, ég és föld énekét,
Zengjük velük: nagy Isten áldott légy.

Vacsorát rendezett egy Úr, előkelő házában,
Fényesen megterített, egy díszes szobában,
Meghívta barátait, közelről s távolról,
De mikor minden kész volt, mind így válaszolt
Kar: Nem érek rá! - Nem jöhetek vendégségbe,
Ne zavarj tovább, - éppen megnősültem,
Ökörfogat vár rám, - fontos dolgaim vannak,
És szántóföldjeim,
Kérlek, ments engem ki, - nem érek rá!

Mérgesen kelt fel az Úr, és hívatta szolgáját,
Menj! – Indulj a városba, hívj vakot, és sántát,
Hozz koldust, és szegényt, mert ez az akaratom!
A terem telve legyen, és hely ne maradjon!
Kar:

Érkezett számtalan szegény, de még mindig sok hely volt,
Újból hangzott a parancs: menj, kutass mindenhol,
Az úton, és útfélen, kényszeríts be mindenkit,
A terem telve legyen, ünnep csak úgy lesz itt!
Kar:

E mai világnak szánta Isten e történetet,
Ha nem jövünk azonnal, itt hagyhat bennünket,
Nagy vendégséget rendez, azon a dicső napon,
Ha hív az Úr, a Mester, vigyázz, hogy ezt ne mondd!
Kar:


Láttad Őt, mikor megfeszítették?
Láttad Őt, mikor megfeszítették?
Ó, … láttam
Bűnös szívem remeg, remeg, remeg
Láttam Őt, mikor megfeszítették!

Láttad Őt, mikor a lándzsát döfték?
Láttad Őt, mikor a lándzsát döfték?
Ó, … láttam
Bűnös szívem remeg, remeg, remeg
Láttam Őt, mikor a lándzsát döfték!

Láttad Őt, temetni holttestét?
Láttad Őt, temetni holttestét?
Ó, … láttam
Bűnös szívem remeg, remeg, remeg
Láttam Őt, temetni holttestét!

Láttad Őt, amikor feltámadott?
Láttad Őt, amikor feltámadott?
Ó, … láttam
A szívem most ujjong, ujjong, örül,
Láttam Őt, amikor feltámadott!


Magányos voltam, nem volt barátom,
Nem vonzott semmi cél.
Ki értett volna? Magamban jártam,
Mindenki épp így élt!
De jött sok jó barát, -gyere és örülj,
Nem ismertek magányt, -gyere érted, vagyunk itt!
Kar: Gyere most mivelünk, a tiéd örömünk, - jöjj!
Ha közös az erőnk, kivirul ez a föld, - jöjj!

Kerestem folyton a boldogságot,
De nem találtam én,
Magányos voltam, homályban éltem,
Nem ért el semmi fény!
De mondd el, hogy mi bánt, - gyere, jöjj velünk,
A visszhangod gyanánt, - gyere minket, fogadj el!
Kar:

Magányom elszállt, kitárta házát,
Az Úr, az új barát,
Meghívott Jézus, átadta fényét,
Hogy adjam még tovább!
Jézus a jó barát, - gyere és örülj,
Nem ismerünk magányt, - gyere érted, vagyunk itt!
Kar:


Jertek énekeljünk, jertek énekeljünk,
Zengjen hála, magasztalás!
Jertek énekeljünk, jertek énekeljünk,
Zengjen hála, magasztalás!
Szálljon áldás, hódolat,
Dicsérjük mind a menny Urát!
Zengjen hála, magasztalás,
Zengjen hála, magasztalás,
Zengjen hála, magasztalás,
Dicsérjük mind a menny Urát!

Nékem az élet Krisztus-követés,
Krisztus az út, a halál nyereség,
Örömmel telt szívem nem fél,
Mert lelke bennem él,
Nékem az élet Krisztus-követés,

Nékem az élet Krisztus-követés,
Útaimon, az Ő hatalma véd,
Lelke által felvehetem,
Szellemi fegyverem,
Nékem az élet Krisztus-követés,

Nékem az élet Krisztus-követés,
Legyőzhetem a Sátán erejét,
Előttem drága cél lebeg,
Mely a mennybe vezet,
Nékem az élet Krisztus-követés,

Nékem az élet Krisztus-követés,
Szerelme elvett minden szenvedélyt,
Azóta boldogan mondom,
Te vagy szabadítóm,
Nékem az élet Krisztus-követés,


Hűséggel járom Uram útját a célig én,
Hűséggel zengem néki hála dicséretét.
Bár vihar dúl, nem sötétül el, fenn az égi jel,
Ránézek bízva Jézusra, Ő sosem hagy el!
Jézus hű barát, drága jó barát,
Gyermekeinek, hordja bánatát,
Bár vihar dúl, nem sötétül el,
Fenn, az égi jel,
Ránézek bízva Jézusra,
Ő sosem hagy el!


Onnan a fény, és öröm szent honából,
Jézusunk áldva néz le ránk.,
Ő tud a földről a mennybe vezetni
Ott van a mi igazi hazánk!.
Kar: Boldog lelkek várnak ránk,
Vár a mi dicső koronánk.,
Égi otthon vár reánk,
Ott van a mi igazi hazánk!.

Testvéreink várnak ott nagy örömben
Kikkel itt együtt szállt imánk,
Jó volna máris ott élni körükben
Ahol a mi igazi hazánk.
Kar:

Vizsgáljuk meg szívünk minden órában,
Készen talál–e, majd az Úr?
Nézzük-e arcát a Szent Bibliában,
Lelkünk hozzá mennyit hasonul?
Kar:





Jézus győzelem nekem, vére által van életem,
Hittel rátekintve, megtaláltam örömem.
Érted, igen! Értem, igen! Jézus szenvedett
és, meghalt ott a kereszten!
Érted, igen! Értem, igen! Jézus feltámadt
S most trónon ül a mennyben fent.


Jó Istenem, Te barátom vagy nekem,
Jól értem azt, mit szám nem mond, csak szívem.
Míg utam járom, szódat várom,
Velem vagy, ha jön a vész,
A zord időben csendre térít,
Zajló hullámot-e kéz,
Jó Istenem, Te barátom vagy nekem,
Rád vártam rég, fogadd szívem énekét.

Itt vagy velem, ha magányos életem,
Rád vártam rég, fogadd szívem énekét.
Igéd vezet, Lelked kísér el
Átsegít, baj özönön,
Betölti szívem csendes béke,
Hadd mondjam el: köszönöm!
Jó Istenem, Te barátom vagy nekem,
Rád vártam rég, fogadd szívem énekét.


Nem szeret senki, senki igazán.,
Nem érzi azt más, ha valami fáj.
Kar: Csak egyedül Jézus, csak egyedül Ő,
Csak egyedül Jézus, csak egyedül Ő.

Nem látja senki, senki, aki néz.,
Mi van a szívben, a szívnek mi nehéz?
Kar:

Nem ért meg senki, senki, aki él.,
Nem őriz, félt így, ha jön a veszély!
Kar:

Dicsérő ének, mély hála jelül.,
Zengjen, hisz Jézus méltó egyedül.
Kar:


Múlandót már nem kívánok,
Minden vágyam Jézus,
Nem köt éltem semmi máshoz,
Életem lett Jézus!
Kar: Vedd hát teljes életem,
Töltsd be Jézus teljesen,
Tisztán bűntől mentesen,
Benned éljek Jézus!

Ő feloldta bűnnek láncát,
Lennék, bár mint Jézus,
Törve lelkem bűn-igáját,
Benned győzve Jézus!
Kar:

Földről égbe, porból fénybe,
Mennék veled Jézus,
Teljes engedelmességbe,
Győzve, mint Te Jézus!
Kar:r:


Valaki téged is várva vár,
Aggódva figyel, hogy jössz-e már,
Eltévedt fiú, aki oly messze jár,
Valaki téged is vár.
Kar: Téged is vár, téged is vár,
Kevés a munkás, és aratunk már
Valaki téged, ó téged is vár,
Szerető Megváltód téged is vár.

Szánandó üres az életed,
Fáradtan vonszolod testedet,
Céltalan bolyongsz, amíg felismered,
Valaki téged is vár.
Kar:

Nyújtja a kezét egy jó barát,
Ó, mennyi jósággal néz le rád,
Ott van Ő mindig, ahol szenvedőt lát,
Valaki téged is vár.
Kar:

Szelíden megérint téged is,
Senki sem kedvelt még téged így,
Ne szégyelld, bűnbánón hulló könnyeid,
Valaki téged is vár.
Kar:


A menny örök otthona vár odaát,
Megnyerte már Jézus nekem,
Ha hallom az Ő szelíd hívó szavát
Már nem leszek ott idegen.
Kar: Ó nem, hiszen Jézusom ismerem én
Övé vagyok Ő az enyém,
A mennyben a vérén vett otthont nekem,
És nem leszek ott idegen.

Bár emberek sokszor nem értenek itt,
S nincs hű barát egy se velem,
Ha Jézusom látom él bennem a hit
Hogy nem leszek ott idegen.
Kar:

Már várnak a parton a testvéreim,
Már szinte kezükben kezem,
És járok a mennynek szent ösvényein,
Mert nem leszek ott idegen.
Kar:

Te elveszett, jöjj te is elhagyatott,
Jöjj, nem maradsz árva te sem,
Oly drága lesz otthonod, ujjonghatod,
Hogy nem vagyok már idegen.
Kar:


Lesz belőled emberhalász, emberhalász, emberhalász,
Lesz belőled emberhalász, ha követsz engem.
Ha követsz engem, ha követsz engem,
Lesz belőled emberhalász, ha követsz engem.

Kormányosra bennem találsz,
Bennem találsz, bennem találsz.
Kormányosra bennem találsz, ha követsz engem.
Ha követsz engem, ha követsz engem,
Lesz belőled emberhalász, ha követsz engem.

Viharban is szilárdan állsz,
Szilárdan állsz, szilárdan állsz.
Viharban is szilárdan állsz, ha követsz engem.
Ha követsz engem, ha követsz engem,
Lesz belőled emberhalász, ha követsz engem.

Üdvösségem neked adom, neked adom, neked adom.
Üdvösségem neked adom, ha követsz engem.
Ha követsz engem, ha követsz engem,
Lesz belőled emberhalász, ha követsz engem.




A tegnap terhe, már a tegnapé,
A holnap terhe még a holnapé,
Minden új reggelen
Örök útitársam köszönthetem!
Jó reggelt Uram Jézus,
Jó reggelt öröm,
Jó reggelt békesség,
Jó reggelt kegyelem.
Jó reggelt kegyelem!

Soha nem fél már a szívem, soha nem fél már a szívem,
Soha nem fél már a szívem, mert velem van az Úr!
Nem volt nélküle boldogságom,
Ám most életem véle járom,
Kézen fogva vezet Megváltóm
Róla ezért zeng dalom!

Soha nem fél már a szívem, soha nem fél már a szívem,
Soha nem fél már a szívem, mert velem van az Úr!
Jöjj hát add a kezed testvérem,
Járjunk mind a kereszt fényében
Éljünk boldogan, békességben,
Hisz odaát vár a menny!

Soha nem fél már a szívem, soha nem fél már a szívem,
Soha nem fél már a szívem, mert velem van az Úr!







Nem lesz egyedül szívem többé, glóri halleluja,
Velem van Uram mindörökké, glóri halleluja.
Jézus hajnalcsillag, glóri halleluja,
Jézus hajnalcsillag, glóri halleluja.


Aki hozzám fordul, azt ki nem vetem,
Ezt ígérte Jézus, neked és nekem,
Látod sok a bűnöd, nem bírod tovább,
Jöjj az Úrhoz, számít rád.
Kar: Megbocsátja minden bűnödet,
Békességet ad a szívednek,
Veled marad mindig, hogy ha akarod,
Félelemre nincs okod.

Volt-e már barátod, aki így szeret,
Meghalt, hogy tenéked adjon életet,
Végtelen kegyelmet, és üdvöt kínál,
Jézus Krisztus téged vár!
Kar:

El ne fordulj tőle, mert késő lehet,
Nem lesz, aki kérje bűnös szívedet,
Jöjj csak bátran hozzá, van még kegyelem,
Szeretete végtelen!
Kar:


Mily örömre kelti szívünk
A teremtett szép világ,
Benne Isten sok csodáját
Égi fényét küldte ránk,
Égi fényét küldte ránk!

Csillag útja, nap, hold fénye
Dicséri az Úr kezét,
Nagy hatalmát, hű kegyelmét
Benne látjuk szerteszét,
Benne látjuk szerteszét!

Ha a föld már, mint zsámolya
Ébreszt ilyen örömet,
Mily nagy lehet Isten szíve
És az örök szeretet,
És az örök szeretet!


Tekints az égre, felhőkön át,
Sok ezer csillag, mint sok virág.,
Óh, mily tündöklőn, ragyognak ott,
Felékesítik, az égboltot.
Ott van az én hazám, ott vár élet reám,
Oda száll a vágyam, a csillagokon át,
Távol a gondoktól, és a fájdalmaktól,
A Bárány trónjától, jön a vigasztalás.

Akarod látni, és megtudni,
Általa tudsz áttekinteni.
A dicsőségben fogsz lakozni,
Szeretetében örvendezni:
Ott majd a szentekkel, angyalseregekkel,
A megváltottak mind, örvendnek Jézussal.,
Ott mi is azokkal, és az Úr Jézussal,
Ott fogunk lakozni, hol mindig öröm van.

Uram te drága, egyetlen menedék,
Tiéd a föld, és ég, Tiéd a mindenség.
Tenálad rejtve nem ér az ellenség,
Legyőzted azt már rég!
Örökre Te lettél a Vezérem,
Tetteidet dicsérem
Földön, és a mennyben odaát!,
Üdvömet csak Tebenned találom,
Dicső égi Királyom,
Szívemben ég az orcád!

Úgy látom bűnöm, igen nagy, hatalom,
Hiába akarom, a jót már nem tudom,
De jöttél Jézus, legyőzted tudatom,
Tiéd a hatalom!
Örökre kivettél a kezéből,
Sátán bűvös, köréből,
Véred volt a drága magas ár!,
És eljössz én értem is a mennyből,
Hogy magadhoz emelj föl,
Örökre dicső Király!


Uram, a csendet vágyom én,
Csendet a szívem legmélyén.
Nem vágyom én, hírt és nevet,
Nem mondok már, igent, nemet,
Mély benső csendre vágyom én,
Mély benső csendre vágyom én!

Kell, hogy szívembe csend legyen,
Bármilyen nagy a félelem.
A szív úgy fél, a szív úgy fáj,
Ne ejtsen szót, panaszt a száj.
Bármilyen nagy a félelem,
Kell, hogy szívembe csend legyen!

Atyám, segíts ily csendre el,
Aranynak próbatűz jövel,
Atyám, tisztíts meg teljesen,
Míg fényed bennem megjelen!
Atyám, tisztíts meg teljesen,
Míg fényed bennem megjelen!

Hála, hogy bennem csend lehet,
Nagy boldogság, hogy Ő szeret.
Vele szívemben béke él,
Lassan az utam Mennybe ér.
Hála a csend, enyém lehet,
Atyám vezérelj engemet.


Tudom az Úrnakúrnak terve, van velem,
Tudom az Úrnakúrnak terve, van velem.
Ezért hálás életem, Őt dicsérem szüntelen,
Tudom az Úrnakúrnak terve, van velem.

Tudom az Úr, vezet az utamon,
Tudom az Úr, vezet az utamon,
Ezért hálás életem, Őt dicsérem szüntelen,
Tudom az Úrnakúrnak terve, van velem.

Tudom az Úr, szeret engem nagyon.
Tudom az Úr, szeret engem nagyon.
Ezért hálás életem, Őt dicsérem szüntelen,
Tudom az Úrnakúrnak terve, van velem.

Tudom az Úr velem van mindenkor,
Tudom az Úr velem van mindenkor,
Ezért hálás életem, Őt dicsérem szüntelen,
Tudom az Úrnakúrnak terve, van velem.


Hál’adás, hódolás, hál’adás,
Szívünk mélyén mindig ott a hál’adás.
Jaj helyett: hál’adás, vér alatt: újulás,
Hál’adás, hódolás, hál’adás,
Szívünk mélyén mindig ott a hál’adás.

Győzelem véreden, győzelem,
Véred által végül mindig megterem.
Jaj helyett: hál’adás, vér alatt: újulás,
Győzelem véreden, győzelem,
Véred által végül mindig megterem.

Bűnteher mind lehullt, bűnbilincs,
Összetört hatalma, átka, semmi sincs!
Jaj helyett: hál’adás, vér alatt: újulás,
Győzelem véreden, győzelem,
Véred által végül mindig megterem.

Sátánhad megriad, vert sereg,
Sziklavár nekünk a győzelmes kereszt.
Jaj helyett: hál’adás, vér alatt: újulás,
Sátánhad megriad, vert sereg,
Sziklavár nekünk a győzelmes kereszt.

Jézus jön, visszajön, Jézus jön!
Isten népe tudja: Jézus hamar jön!
Jaj helyett: hál’adás, vér alatt: újulás,
Jézus jön, visszajön, Jézus jön!
Isten népe tudja: Jézus hamar jön!


Jézussal biztosan haladok,
Ő vezet zarándok utamon,
Ővele szüntelen járhatok,
Csak Jézust követem én.
Kar: Legyen szívem egész,
Mindenben az Ővé,
Legyen az életem,
Örökre Jézusé!

Egy út van csak, mely Hozzád vezet,
Ez úton követlek Mesterem.
Vezesd hát Tehozzád léptemet,
Készséggel követlek én!
Kar:

Jöjj be a szívembe Jézusom,
Legyen az, Tenéked otthonod!
Itt van az életem, átadom,
Mindenben, követlek én!
Kar:


Szenvedélyemből, vétkeimből
Jézus jövök, Jézus jövök!
Szabadságodhoz, és Uralmadhoz,
Jövök Úr Jézus, jövök hozzád!
Bűnteher alól, üdvösségedhez,
Szegénységemből, örökségedhez,
Minden enyémből, csak a Tiédhez,
Jövök Úr Jézus, jövök hozzád!

Tévelygésemből, és földiektől,
Jézus jövök, Jézus jövök!
Gyötrelmeimből, szent kegyelmedhez,
Jövök Úr Jézus, jövök hozzád!
Veszedelemből, szeretetedre,
Panaszok helyett, dicséretedre,
Földi nyomorból, a nyugalmadhoz,
Jövök Úr Jézus, jövök hozzád!

Nyugtalanságból, büszkeségemből,
Jézus jövök, Jézus jövök!
Akaratodra, keskeny utadra,
Jövök Úr Jézus, jövök hozzád!
Szeretetemből, szeretetedhez,
Jövök Úr Jézus, mind közelebbre!
Te néked élni, ó add kegyelmed,
Jövök Úr Jézus, jövök hozzád!


Ajtódnál valaki megáll,
Ajtódnál valaki megáll,
Ó bűnös, most légy csak csendben
Ajtódnál valaki megáll,
Kar: Jézusod áll künn,
Ajtódnál valaki megáll,
Jézusod áll künn,
Ajtódnál valaki megáll,
Ó bűnös, most légy csak csendben
Ajtódnál valaki megáll,

Ajtódon valaki kopog,
Ajtódon valaki kopog,
Ó bűnös, ajtódat tárd ki,
Ajtódon valaki kopog,
Kar: Jézusod vár künn,
Ajtódon valaki kopog,
Jézusod vár künn, Ajtódon valaki kopog,
Ó bűnös, most tárd ki szíved,
Ajtódon valaki kopog,

Bocsásd be szíved ajtaján,
Bocsásd be szíved ajtaján,
Ó bűnös, bocsásd be Jézust,
Bocsásd be szíved ajtaján,
Kar: Ő megáld téged,
Bocsásd be szíved ajtaján,
Ő megáld téged,
Bocsásd be szíved ajtaján,
Ó bűnös, bocsásd be Jézust,
Bocsásd be szíved ajtaján!


Utunk Atyánkhoz érkezik,
Ki tudja tán már holnap.,
A fájdalom is véget ér,
És vége búnak, gondnak!
Kar: Az út véget ér
Ki tudja tán már holnap.,
Testvér, Jézus kér,
Légy kész, ha mennyből szólnak!

Szomorkodom, bár nincs okom,
Tudom, elrejt Ő engem.,
Az égi hon lesz otthonom,
Atyám már holnap inthet!
Kar:

Te fáradt szív, készülj velünk,
Ott vár reád a béke.,
Már gyógyul is minden sebünk,
A mennynek énekére.
Kar:

Oly boldogok leszünk mi ott,
Hol semmi baj nem érhet.,
Hol Jézus, ki itt lent hívott,
Szent asztalához ültet.
Kar:


Csak egy lépés Jézus tőled,
Közel van, nincs messze Ő,
Mire vársz még, mért nem jössz már,
Itt az alkalmas idő!
Irgalommal szól intése,
Szívedig hat a kérés.
Siess oda hű szívére,
Hisz csak egy lépés!

Csak egy lépés Jézus tőled,
Csak egy lépés magadtól,
Ki a bűnből, a világból,
Saját akaratodból!
Menekülj a Golgothára,
Érted halt meg, reá nézz,
Vigyen térdre bűnöd átka –
Ez az egy lépés!

Csak egy lépés Jézus tőled,
S benne nyugszol megváltva.
Kegyelemnek tengerébe,
Megtisztító forrásba.
Nem rabolja senki el már,
Üdvödet, mely benne kész,
Jöjj, fogadd el, oly régen vár,
Hidd, csak egy lépés!

Ez a lépés Jézusodhoz
Át a szűk kapun vezet,
S rejtve, bizton vagy azonnal,
Ott maradj, ott jó neked.
Csüngj a szívén, járj Ővele,
Őt kövesd, hogy megérkezz,
És a mennynek dicsősége
Csak egy lépés lesz!


Testvér világíts, életed legyen,
Melyben ragyogjon, égi kegyelem,
Mutasd a bűnösöknek az utat,
Hogy megtalálják, Megváltójukatmegváltójukat.
Kar: Testvér előre, Jézus velünk!
Égő szövétnek az életünk,
Ha legsötétebb, ez a földi lét,
Jézus dicsfényét hintsük szerte-szét!

Tétlen ne állj meg, ránk az élet vár,
Bús éjszakában, annyi lélek vár,
Hirdesd a hajnalt, áldott szép napot,
Mely Golgotháról most reánk ragyog.
Kar:

Az Úr kezére bízzad fényedet,
Ragyogjon tiszta hívő életed,
Lássák királyi dícsben, Uradat,
S a lelkek néki meg hódoljanak!
Kar:


Ha jön a vég, reng föld és ég,
És ragyog új föld, új fényben.,
Földre száll majd, ismét az Úr,
Hogy az embert ítélje.

Ha jön a vég, reng föld és ég,
De szeretetben Krisztus győz!,
A küzdelmünk akkor véget ér,
Mert közel lesz már a vég!

Ha minden térd, majd földet ér,
S az üdvözültek áldják Őt,
A megmentőt, a drága királyt,
Ki értünk vállalt halált!

A keresztfán, lett igazán,
A szeretetből hitvallás.,
Feltámadott, az Úr Jézus él!
Hittel valljuk győzelmét.

Bár jön a vég, de épül rég,
A szeretetnek országa.,
Új hazánk, ahol Krisztus az Úr,
És Ő vele megyünk haza!


Mi várjuk az Úr Jézust, mikor jön,
Mi várjuk az Úr Jézust, mikor jön,
Mi várjuk az Úr Jézust, várjuk az Úr Jézust,
Várjuk az Úr Jézust, mikor jön!

Mi repülünk eléje, mikor jön.
Mi repülünk eléje, mikor jön.
Mi repülünk eléje, repülünk feléje,
Repülünk eléje, mikor jön!

Ó bűnös mit fogsz tenni, mikor jön?
Ó bűnös mit fogsz tenni, mikor jön?
Ó bűnös mit fogsz tenni, bűnös mit fogsz tenni,
Bűnös mit fogsz tenni, mikor jön?

Majd mondod a hegyeknek, mikor jön:
Majd mondod a hegyeknek, mikor jön:
Majd mondod a hegyeknek, mondod a hegyeknek,
Mondod a hegyeknek, mikor jön:

Ti halmok essetek ránk, mert Ő jön!
Ti halmok essetek ránk, mert Ő jön!
Ti halmok essetek ránk, halmok essetek ránk,
Halmok essetek ránk, mert Ő jön!

Mi térdelünk eléje, mikor jön!
Mi térdelünk eléje, mikor jön!
Mi térdelünk eléje, térdelünk eléje,
Térdelünk eléje, mikor jön!


Tudod, szeretlek szívemből Téged,
Úr Jézus dicső Király.,
Szivárvány hídként, kegyelmességed
Az égből a földig áll.
Kar: Forrón dicsér imám
Szálljon erőd reám,
Emelj a mennybe, színed elébe
Úr Jézus dicső Király.

Nincs bennem érdem, alig hogy értem,
Tervedben miért vagyok?
Mennyben körötted, szolgálnak szebben
Szolgáló szent angyalok.
Kar:

Hangod már értem, mikor igédben
Hozzám is szól a szavad.,
Meglátlak egykor, kit most, mint fátyol
Előlem, még eltakar.
Kar:

Dicső az óra, ha virradóra
Egek-egéből leszállsz,
Elviszed azt, az eklézsiádba
Kit végig hűnek találsz!.
Kar:


Téged áldunk Istenünk,
Téged áldunk Istenünk,
Téged áldunk Istenünk,
Mert itt vagy velünk,
Mert itt vagy velünk,
Mert itt vagy bennünk!

Benned bízunk Istenünk,
Benned bízunk Istenünk,
Benned bízunk Istenünk,
Mert itt vagy velünk,
Mert itt vagy velünk,
Mert itt vagy bennünk!

Néked zeng az énekünk,
Néked zeng az énekünk,
Néked zeng az énekünk,
Mert itt vagy velünk,
Mert itt vagy velünk,
Mert itt vagy bennünk!


Velem vándorol utamon Jézus,
Gond és félelem el nem ér.
Elvisz, elsegít engem a célhoz,
Ő a győzelmes, hű Vezér,
Ő a győzelmes, hű Vezér.


Velem vándorol utamon Jézus,
Ott az oltalom, hű szívén.
Ha a szép napot fellegek rejtik,
Ő az éltető, tiszta fény,
Ő az éltető, tiszta fény.

Velem vándorol utamon Jézus,
Bár az út néha oly sötét!
Soha nincs okom félni a bajtól,
Amíg irgalmas karja véd,
Amíg irgalmas karja véd.

Velem vándorol utamon Jézus,
Ez a vigaszom, baj, ha jő!
Bármily súlyosak rajtam a terhek,
Segít hordani, ott van Ő,
Segít hordani, ott van Ő.

Velem vándorol utamon Jézus,
Túl a sír sötét éjjelén.
Fenn a mennyei angyali karban,
Nevét vég nélkül áldom én,
Nevét vég nélkül áldom én!


Magára vette szennyes ruhámat,
Így békíté meg, Istent, Atyámat.
Így békíté meg, így békíté meg,
Istent, Atyámat.

A kín, mit átélt, nekem volt szánva,
De Ő felvitte, a Golgothára.,
De Ő felvitte, de Ő felvitte,
A Golgothára.

Szerető szíve szakadt meg értem,
Hogy eltörölje, mind-mind a vétkem.,
Hogy eltörölje, hogy eltörölje,
Mind-mind a vétkem.

Jézus te drága, mit adjak néked?
Összetört szívem hozom Elébed.
Összetört szívem, összetört szívem,
Hozom Elébed,


Kar: Királyi törvény: szeress, hogy élj,
Virulj ki ember szív,
Atyád az Isten, örülj, ne félj!
Kitárva szívét Jézus hív!

Kinyilatkoztattad nékünk,
Örök éltünk törvényét,
Hogy a mennybe Hozzád térünk
Szerető Szív, égi Lény.
Kar:

E királyi törvény írja,
Minden ember: testvérünk,
Aki éltét másért adja,
Az a testvér szent nékünk!
Kar:

Fejedelmi törvényünkben,
Szeretet cseng új dalként,
Ez az új dal zeng szívünkben,
Ha az Úr jön, s számon kér.
Kar:

Szeretetből üdvünk lettél,
Drága Jézus, Megváltónk,
Köszönöm, hogy megmentettél,
Letiportad megrontónk!
Kar:

Lobogó tűz, Isten lelke,
Szeretet láng, izzíts át!
Tüzed által vígy a mennybe,
Ahol Jézus él, s vár ránk!




Ha földi utad véget ér,
Hogy állsz az Úr elé?
Két úr szolgája nem lehetsz,
Ma el kell végre döntened,
Hogy életed kié?

A Sátán sok-sok jót ígér,
Az útján csalfa fény.
De elhagy végül hűtlenül,
Majd minden terved összedül,
És nincs többé remény!

Az Úr Jézus hív jöjj hamar,
Őbenne béke vár!
Eltörli minden vétkedet,
Megváltja bűnös életed,
Így nem rémít halál.

Ha földi utunk véget ér,
Mind mennybe érkezünk.
Addig szolgálunk boldogan,
És szívünk örvend, boldogan,
Hogy hozzád érkezünk!


A Bárány vére megtisztít,
A Bárány vére megtisztít,
A Bárány vére megtisztít,
És mindent újjá tesz.
Újjá tesz, újjá tesz,
A Bárány vére megtisztít,
És mindent újjá tesz.

A Jézus sebe meggyógyít,
A Jézus sebe meggyógyít,
A Jézus sebe meggyógyít,
És mindent újjá tesz.
Újjá tesz, újjá tesz,
A Bárány vére megtisztít,
És mindent újjá tesz.

A megváltó megszabadít,
A megváltó megszabadít,
A megváltó megszabadít,
És mindent újjá tesz.
Újjá tesz, újjá tesz,
A Bárány vére megtisztít,
És mindent újjá tesz.

A Bárány vére megtisztít
A Jézus sebe meggyógyít,
A megváltó megszabadít,
És mindent újjá tesz.
Újjá tesz, újjá tesz,
A Bárány vére megtisztít,
És mindent újjá tesz.


Add csak korán szíved, elméd,
Jézus kezébe át!
Lásd sokan sírnak és mondják:
Elmúlt az ifjúság!
Kar: Száll az idő, mint röpke gyors madár.
Jézust bocsásd be már!
Légy az Övé, hisz vár az öröklét,
Ha Jézus már tiéd:

Ábrándokért ne add el hát,
Ifjú erőd, s időd.
Jézusod elmegy, nem vár rád,
Még ma bocsásd be Őt
Kar:

Vágyol-e boldogság után?
Csak Jézusnál találsz!
Szíved csak Nála lesz boldog,
Ha mindig véle jársz.
Kar:

Nincs már erőd, mit adj talán,
Elvette bűn, világ?
Új szívet nyersz a Golgothán,
Ha most már véle jársz!
Kar:


Jézus vére, hófehérre
Mosta bűnös lelkemet.
Szívem éke: égi béke
Drága vére ára lett!
Kar: Bízd Reá magad!, Jézus elfogad,
Üdvöt ígér, mennybe kísér,
Végig hű marad.

Jézus vére, drága béke
Minden bűnös lelkének.
Tépett rongyos, bűntől foltos
Lélek újra fehér lesz.
Kar:

Bűnös éget, fáj a vétked?
Mért váratsz magadra még?
Szíve nyitva, boldogítva
Vár bocsánat Nála rég.
Kar:




Örömmel énekelek,
És vidáman zengedezek,
Mert Jézus megváltott,
A bajok jönnek-mennek
Jézus által mind eltűnnek,
Mert fényében járok!
Ő mindenem, Ő mindenem nekem,
Ő mindenem, az Úr Jézus nekem,
Ő apám, anyám, testvér, rokon,
Ő mindenem nekem!


Minden szív, minden nép, hív ez ének:
Fordulj Isten arca felé!
Nincs Úr kívüle földön, égen,
Ő a szeretet a fény, ő a szeretet a fény!
Kar: Pirkad már, virrad már, hozsánna!
S egyhamar tündököl a dél!
És lesz a föld Krisztus országa:
Béke, szeretet, és Fény!

Minden szív, minden nép, hív e szózat:
Tárd ki Istennek magadat!
Engedd Néki át minden utad,
Lelke diadalt arat, lelke diadalt arat.
Kar:

Minden szív, minden nép, halld e jó hírt:
A halálon van győzelem!
Krisztus csak az út, örök élet!
Vedd és a tiéd lesz ez, vedd és a tiéd lesz ez!
Kar:

Minden szív, minden nép, lásd Megváltód!
Összetörve bűn-rabbilincs!
Csak Benne igaz a szabadság,
Mindig Ő reá tekints, mindig Ő reá tekints!
Kar:


Tégy Uram engem áldássá!
Lelkedet úgy várom,
Tedd az én szívem hálássá,
Hogy Neked szolgáljon.
Bárhova küldesz ajkamról,
Zengjen az új ének!
Tégy Uram engem áldássá,
Oly sok a bús élet.

Tégy Uram engem áldássá!
Lelkedet úgy várom,
Tedd az én szívem hálássá,
Hogy Neked szolgáljon.
A követségedben járva,
Fájdalmat enyhítsek,
Tégy Uram engem áldássá,
Oly sok a bús élet.


Áldott légy Istenem, köszönöm neked,
Hogy tartod életem, köszönöm neked.
Köszönöm a Golgothát, a szent Fiad halálát,
Köszönöm neked, köszönöm neked,
Áldott légy Istenem, köszönöm neked,

Dicsérlek Istenem, köszönöm neked,
Hogy véded életem, köszönöm neked.
Köszönöm a szent tüzet, és a véres keresztet,
Köszönöm Neked, köszönöm Neked,
Áldott légy Istenem, köszönöm neked,

Imádlak Istenem, köszönöm neked,
Dicsőít énekem, köszönöm neked.
Köszönöm az életem, a minden napi kenyerem,
Köszönöm neked, köszönöm neked,
Áldott légy Istenem, köszönöm neked,

Kegyelem, kegyelem, kegyelem,
Enyém lett végre a kegyelem,
Jézus hozta nekem,
Így lett örök életem
Kegyelem, kegyelem, kegyelem,

Gyógyulás, gyógyulás, gyógyulás,
Hitből van, égből nyert gyógyulás!
Aki hisz, és szívet,
Isten oltárára tesz,
Gyógyulást örökké így szerez.

Győzelem, győzelem, győzelem,
Jézussal lehet csak győzelem!
Ki az Úrral halad,
Mennybe az jut, az marad,
Jézussal győzelmet az arat.

Életem, életem, életem,
Az úrral haladva megnyerem!
Keskeny út, győzelem,
Babér csak azon terem,
Jézussal biztosan megnyerem.


Szép tavasszal napsugár
Szórja áldó fényét,
Mely elűzi téli táj,
Zord, rideg szépségét.
Kismadár, sok virág,
Fáknak lombos ága,
Hirdeti hogy mily csodás
Isten szép világa.

Bárány felhős ég alatt,
Lágyan ring a búza,
Dolgos népnek munkáját
Bőven koszorúzza.
Új kenyér illata
Mindenütt elmondja,
Jó Atyánknak van reánk
Évről-évre gondja


Ha szemem nyitva tartom,
Mindennap újra látom,
Mint visel gondot én reám
Mint veszi fel gondom Atyám.

Ha szemem nyitva tartom,
Mindennap újra látom,
Csodát tesz naponként velem,
Pedig nincsen semmi érdemem.

Ha szemem nyitva tartom,
Mindennap újra látom,
Szeretete milyen csodás
Minden szava vigasztalás.

Ha szemem nyitva tartom,
Mindennap újra látom,
Kegyelme bőven árad még,
S nekem ez teljesen elég!



Én fogom a kezed Jézus,
Én fogom a kezed Jézus,
Én fogom a kezed,
S el nem engedem, Jézus.

Nem félek én most már Jézus,
Nem félek én most már Jézus,
Nem félek én most már,
Erőd velem jár, Jézus.

Én várok rád Uram, Jézus,
Én várok rád Uram, Jézus,
Én várok rád Uram,
S nem késel el Uram, Jézus.

Csak Jézusnak szolgálni érdemes itt,
Ez hasznot adó, és boldogító,
Magához valónak Ő érdemesít,
Csak Jézusnak szolgálni Jó.
Kar: Az Úrnak szolgálni oly felemelő,
Ő, mindenben mindig megáld,
Ő, hatalmas mindenen örök erő,
Hidd, megsegít, hogy helyed megálld.

Csak Jézussal szolgálni érdemes itt,
Ez megnyugtató, ez békét adó.
Ha vele vagy munkádban, ki nem merít,
Csak Jézussal szolgálni jó.
Kar:

Csak Jézussal szolgálni érdemes itt,
Ez áldást hozó, ez dicsre való.
Őbenne a munkádat Istennek vidd,
Csak Jézusban szolgálni jó.
Kar:

Hozsiannát, dicséretet zengjünk az Úrnak,
Hozsiannát, dicséretet zengjünk az Úrnak,
Hozsiannát, dicséretet zengjünk az Úrnak,
Áldjuk dicső nevét.
Jézusnak, Jézusnak zengjen énekünk,
Érette dobogjon, lángoljon szívünk,
Jézusnak, Jézusnak zengjen énekünk,
Áldjuk dicső nevét.

Földi éltünk küzdelmében, el ne lankadjunk,
Jézus Krisztus megerősít, őbenne bízzunk.
Nehéz a harc, de ne legyen senki, aki fél,
Jézus a hű Vezér!
Jézusnak, Jézusnak zengjen énekünk,
Érette dobogjon, égjen a szívünk,
Jézusnak, Jézusnak zengjen énekünk,
Áldjuk dicső nevét

Jöjj testvérem énekelni, így szóljon dalunk,
Halleluja! Megváltottak, szabadok vagyunk!
Boldogan zeng dicséretünk: Sion éneke!
Áldott az Ő Neve!
Jézusnak, Jézusnak zengjen énekünk,
Emeljük magasba, mind a két kezünk,
Jézusnak, Jézusnak zeng az énekünk,
Áldjuk dicső Nevét!


Még egyszer hív az Úr kegyelmesen,
S az üdvöt kínálja;
Ó, Jézus érzem, most kell döntenem,
És elfogadnom ma.
Kar: Jövök, jövök, jövök légy mellettem Uram!
Tiéd vagyok!
Szent véred, Jézus, bűntől megtisztít,
Hozzád hű maradok
­
Te, Uram látod, nagy a nyomorom,
És nékem nincs erőm
Ó fogadj el és vedd szolgálatom,
Hogy eltöltsön öröm.
Kar:

Vonj Uram engem s én megragadom
Megmentő karodat
Már hiszek, s bízom benned, Jézusom,
És csak Téged áldalak
Kar:

Köszönöm Néked Istenem
Köszönöm szereteted.
Köszönöm mit adtál nékem
Köszönöm az életet.
Köszönöm rövid időmet,
Mely oly gyorsan elszalad,
Köszönöm a hervadó őszt,
Köszönöm a szép tavaszt.

Köszönöm a nyíló rózsát,
A szúró töviseket,
Köszönöm, a keskeny utat,
Rajta a göröngyöket.
Köszönöm a bánatfelhőt,
Ha befedi egemet,
Köszönöm, a titkon hulló,
Sok, sok fájó könnyeket

Köszönöm, a Szent Igédet,
Köszönöm, a bibliát,
Köszönöm, nagy kegyelmedet,
Köszönöm, a Golgotát.
Köszönöm, a kínkeresztet,
Köszönöm, a drága vért,
Köszönöm, hogy szent Fiadat
Áldoztad, az üdvömért.

Köszönöm, hogy gondod van rám,
Köszönöm, jóságodat,
Köszönöm, a kedves otthont,
Köszönöm hajlékodat.
Köszönöm, hogy imádhatlak,
Köszönöm, az éneket,
Köszönöm az örök éltet,
Köszönök, mindent neked.
Köszönöm, hogy feltámadtál,
Köszönöm, hogy élhetek,
Köszönöm, hogy veled leszek
Egykor majd, a Menny ölén.
Én Istenem, kérve kérlek,
Küldd el ó, Szentlelkedet,
Hogy vezesse földi utam,
Tehozzád, a Mennybe fel.





"Aki akar, jöjjön!" halld: zeng a szó!
Ím, az élő vízhez, hív a Megváltó
Békét, üdvöt lel itt minden szomjazó,
Aki akar, jöjjön ma!
Kar: Éhező csak jöjj, Szomjazó meríts!
Jézus hív, ó, bűnös siess jöjj ne késs!
Nyitva áll az ajtó, Kész a lakoma;
Aki akar, jöjjön ma!

"Aki akar, jöjjön!" Itt az idő!
Kietlen még sok szív, mint kopár mező,
De megújítja majd az Üdvözítő
Aki akar, jöjjön ma!
Kar:

"Aki akar, jöjjön!" halld szózatát!
Mondjad ezt a jó hírt, hordozzad tovább!
Hirdesd e hívást, mint Jézus szent szavát,
Aki akar, jöjjön ma!
Kar:


Jó reggel kél a napsugár,
És éjjel a Hold az égen jár.
Csillag fut a saját pályáján
A neki kijelölt útján…
A vadvirág a föld színén,
A réten, mezőn, erdő mélyén.
Fent a légben madár-énekszó,
Íme minden mi szép, mi jó!
Kar: Valahol van Ő,
E dicső nagy teremtő
Ki csodásan mind, megalkotá’
Ha figyelem, hogy e világ
Mily rendbe rója pályáját,
Igen, most már hinnem kell,
Teremtőnek lenni kell

Forog a Föld, új nap süt rá,
S az éjszaka válik nappallá.
Napok, hetek után új év jár…
Az idő senkit meg nem vár!
Az élet szép tavasszal kél,
A sok finom őszi gyümölcsért.
Télen minden sivár, hull a hó,
Íme minden mi szép, mi jó!
Kar:




Szeretlek, ahogy Ő szeretett,
Szeretlek, ahogy Ő szeretett,
Mert látom benned, az Ő dicsőségét
Szeretlek, ahogy Ő szeretett!


Egy dicsérő ének zendül
A szívemben szüntelen,
Melyben Jézusomat áldja
Életem.
Ő adott erőt, nyugalmat,
Békessége az enyém,
Szabad vagyok, mert kegyelmet
Nyertem én.
Kar: A szívemben hálaének zendül,
Nagy örömmel zengem énekem,
Angyalok, sem énekelnek szebben,
Mert új életet adott nekem.

Amióta szeretete
Rám talált, és megmentett,
Drága vére eltörölte
Bűnömet.
Néki élek, Őt szolgálom
Véle járom utamat,
Lelke vezet, irányítja
Életem.
Kar:


Néha köd borul a tájra, melyen utam áthalad.
Vándorlásom minden napja, sok-sok kérdést tartogat.
Nem tudom, mit hoz a holnap, de szívem hittel tele:
Jézus jár velem az úton, bátorít ígérete.
Kar: Sorsomat, kezébe tettem,
Ő tudja, mi vár még rám!
Nyugalmat találtam Benne
S kérdéseim válaszát!

Jöhet még az életemben csüggedés, megfáradás,
Akkor sem tekintek másra Tőle jő a gyógyulás!
Jól tudom, Ő megtart engem, Ő lett éltem támasza,
Eltörölte összes vétkem, békét nyertem általa!
Kar: Sorsomat kezébe tettem,
Míg Hozzá elérkezem,
Benne van bizonyosságom,
Nála van új életem!

Szállnak az esteli árnyak, félelem közelg’ az éj.
Ám de azt súgja a szívem, Jézusom itt van, ne félj!
Nézd, a zúgó nagy viharnak, szárnyain jő a remény
Bánat vezet az örömhöz, Krisztus, ha majd visszajön!
Kar: Dicső remény: Jézus jön, Ő visszajön!
Krisztus Király visszajön, visszajön!

Bár a föld árnyai nőnek, benne izzik a remény.
Mert közelg’ a boldog óra, s Jézusom meglátom én!
Átmegyünk a dicsőségbe, szent sereggel áldjuk Őt
Mennyei kórusban zengjük, a Bárány dicséretét.
Kar:

Mind, akik szent útján járunk, várjuk Őt, mert vissza jön!
Véget ér a földi élet, és örök lesz az öröm.
Hogyha színről-színre látjuk mily dicső lesz az a nap,
Visszajöttöd egyre várjuk, jöjj Úr Jézus, jöjj hamar!


Igaz leszek, mert van, ki bízik bennem,
Tiszta leszek, mert Ő gondol reám,
Erős leszek, hisz annyi szenvedés vár,
Bátor leszek, ha jő a próba rám,
Bátor leszek, ha jő a próba rám!

Baráti jobbom ellenségemé is,
A vágyam: adni, s elfelejteni.
Szerénynek lenni, tudván gyengeségem,
Hittel, reménnyel, feltekinteni,
Hittel, reménnyel, feltekinteni.

Bármily rögös is legyen itt az utam,
Jézussal járva meg nem rendülök.
A vágyam az, hogy Őt szolgáljam híven,
S a mennyben fent, dicsérjem szüntelen,
S a mennyben fent, dicsérjem szüntelen!


Jézus Krisztus Mesterünk,
Mint ígérted, légy velünk!
Bárhova hív a munka,
Adj áldást, adj áldást utunkra.

Kevésen is hűséget,
Szolgálatra készséget,
Új erőt Te adj nekünk,
Had áldjon, áldjon életünk!

Útravalónk békesség,
Megszerezted réges-rég.
Árassza tett és beszéd
A békét, a békét szerteszét!

Vezess minket hű Urunk,
Veled útnak indulunk.
Téged áld szolgálatunk,
És minden, és minden új napunk!




Bűnömet elvette Jézus,
Meghalt a Golgothán,
Hogy üdvöt nyerhessek nála,
S Övé legyek csupán.
Jövök Hozzád, elmerülök benned én,
Boldogító drága Jézus,
Örökre maradj enyém!


Menny felé járni törekszem,
Minden nap előbbre megyek!
Arra kérlek, Uram téged,
Emelj magadhoz engemet!
Kar: Emelj Uram, engem feljebb,
Hit által Hozzád közelebb!
Magasabb fokra engemet,
Te Hozzád Uram közelebb!

Nem időzhet, ott a szívem,
Hol kétség van, és félelem,
Bár sokan nyugszanak, de én,
Vágyom magasabb cél felé!
Kar:




Áldásoddal megyünk, megyünk innen el,
Néked énekelünk, boldog éneket,
Maradj mindig velünk, ha útra kelünk,
Őrizd életünk minden nap, minden nap.

Minden nap dicsérünk, Téged ó Uram,
Néked énekelünk, szívből, boldogan,
Maradj mindig velünk, ha útra kelünk,
Őrizd életünk minden nap, minden nap.


E világot csak Jézus, változtatja meg,
E világot csak Jézus, változtatja meg!
Ő ad örömet, békét, elveszi bűnöm terhét.
E világot csak Jézus, változtatja meg.

A szívemet csak Jézus változtatja meg,
A szívemet csak Jézus változtatja meg!
Ő ad örömet, békét, elveszi bűnöm terhét.
A szívemet csak Jézus változtatja meg.

Az életem csak Jézus változtatja meg,
Az életem csak Jézus változtatja meg.
Ő ad örömet, békét, elveszi bűnöm terhét.
Az életem csak Jézus változtatja meg.




Mi hozzád von, óh add meg azt!
Vedd el mi Tőled, elszakaszt,
Magamtól vedd el önmagam
S add, hogy Tied legyek Uram!

Minden mi jó, csak Tőled jő,
Szépség, jóság, hűség, erő.
Óh add, hogy én is jó legyek,
Hű, engedelmes gyermeked.

Vezérlő csillagom: a hit.
Reménység szőtte szálait,
S az áldást osztó szeretet,
Ragyogja végig éltemet!





Tarts meg Uram, Jézus engemet,
Tarts meg Uram, Jézus engemet!
Pályámat kell futnom, győzelmet aratnom,
Adj erőt, hogy végig hű legyek!

Tarts meg Uram, Jézus engemet,
Te kormányozd gyenge hit-hajóm!
Ha zúgnak a habok, nyújtsd ki mentő karod,
Te óvj meg, engemet, Jézusom!







Mindenről lemondok Érted,
Jézusom követlek Téged.
Földiek helyébe hogy ha kérem,
Lelki kincset osztogatsz Te nékem.
Mindenről lemondok érted, Jézusom!

Még, ha szenvedek is Érted,
Jézusom követlek Téged.
Nagy kegyelmed bűnöm megbocsátja,
Lelkem üdvét csak Tebenned látja.
Még, ha szenvedek is érted, Jézusom!


Még, ha meghalok is Érted,
Jézusom követlek Téged.
Jól tudom, hogy itt minden csak álom,
Életem Tenálad megtalálom.
Még, ha meghalok is Érted, Jézusom!



Zörget a Jézus, a szíved ajtaja zárva-e még?
Nála a béke, az élet illata száll ma feléd.
Sárból az életed útja, szennybe, szemétbe ne járj!
Kezdd el az életed újra, jöjj Vele, hív a Király!

Jöjj Vele várva, remélve, bús szíved nyílik-e már?
Bűneidet csak a Vére mossa le, másra ne várj!
Kincseid dobd a szemétbe, kincsed a mennyben legyen,
Hulljon a Golgotha fénye, s fény legyen életeden!





Siessetek, hamar lejár,
Kegyelme már, régóta vár.
Ma még lehet, ma még szabad,
Borulj le a kereszt alatt!

Elszáll a perc, az életed,
Ma, még ha jössz, elérheted!
Ne késs tovább, ne várj tovább,
Ma kérd Atyád bocsánatát.














Bácsik, nénik figyeljetek rám,
Van nekem egy gyönyörű ruhám.
Reá én nagyon vigyázok ám,
Szeretetből vette anyukám.
Az Úr Jézus nektek is adott,
Fehér ruhát, szépet, gazdagot.
Nap nélkül, is fénylik tündököl,
Reá azért hogyan őrködöl?

Nagyon-nagyon boldog voltam ám,
Míg csak szennyes nem lett a ruhám.
Nem volt tiszta, nem volt igazi,
Nem tudtam rá folyton vigyázni.
Öltönyödre te jobban vigyázz,
Mindig figyelj arra mit csinálsz!
Ne járj ott, hol szenny, és piszok van,
S nem lesz szennyes egész biztosan!

Szomorú lett a jó anyukám,
Csúnya piszkos lett a szép ruhám.
Azt mondta, hogy most már nem kapok,
Aztán, mégis új ruhát adott!
Jézus is ad, hogyha kéred Őt,
Megtisztítja szennyes felöltőd.
Minden foltot eltüntet a vér,
Ezért adta drága életét
Még ma hív Atyánk, vár a munka ránk,
Tűzzel, hittel épül égi szép hazánk!
Halld az Úr szavát, testvér jöjj tehát,
Add át Jézusodnak élted legjavát!
Kar: Lelki szomjtól ég e zúgó ember-ár,
Rajta testvér, rád is munka vár,
Hintsük szerte-szét, az áldott szent Igét,
Ingyen élvezzék, az élet hűs vizét:

Vár a munka tér, s majd az égi bér.
Jöjj testvérem, együtt fáradjunk azért.
Nincsen semmi gát, ha értjük szavát,
Teljesítsük mindig szent akaratát.
Kar:

Ha csak egy lélek, álmából ébred,
A bűn sötétjéből, ha csak egy tér meg,
Csak egy kicsiny fény, a bűn éjjelén,
S üdvöt nyerhet sok-sok tévelygő szegény!
Kar:

















Nézd mennyi jel, mennyi fény, mennyi árnyék!
Mind arra int: Jézusunk visszatér.
Bősz harcra kél ellenünk most a Sátán,
Semmit sem ad, bár ha mindent ígér!
Hogy reng a föld! Halld, miként zeng az ég!
Vedd hát ma kézbe, az áldott igét!
Kar: Nincs messze már! Óránk lejár!
Légy hű halálig, míg szívére zár


Várd, mint a hű szolga, Jézust, a Gazdát.
Bár késni látszik, te virrasztva várd!
Tedd szorgosan, mit reád bíz a lélek,
Ünnepre készülve őrizd ruhád!
Csak nézz az Úrra és semmit se félj,
Fent égi hon vár, a mennyei cél!
Kar:
Egy boldog reménység tölti el szívem,
Hogy Jézusé lett életem.
Megváltott, megmentette az életem,
Dicsérem én Őt szüntelen!
Golgotha fénye árad én reám,
Ma is e kegy ömlik én reám,
Én értem, te érted, folyt a drága vér,
Jöjj, szolgáljuk Jézust testvér!

Szeret Ő, megment Ő, mert szent Erő Ő,
Most bízd reá te is magad!
Ha gyenge, ha törékeny a hit-hajód,
Ő fogja a meg a kormányod.
Vezeti hajódat a tengeren,
Nem érhet baj, vész, a nagy vízen,
Hogy vezeti hajómat, onnan tudom,
Átvezetett minden bajon!

Ha bánat, ha csüggedés gyötri szíved,
Melletted, van hű Mestered!
El nem hagy, megőriz a sok baj között,
Tudd, eddig is Ő őrködött!
Emeld fel hangod, mert meghallja Ő,
S árad a mennyből, a Szent Erő,
Ha járod az útadat a Golgothán,
Boldog leszel Jézus karján!











Jézus lejött az égből, békét hozott nekünk,
Példát mutatva élt, járt, tanított mindenütt.
Gonosz kezek keresztet állítottak neki,
Vérével bűneinket, egyenlítette ki!
Kar: Ő él, Ő él, dicsőség Őneki
Dicső Urunk feltámadott!
Üresen áll a sír,
Ő él, Ő él, és él bennünk, velünk,
Szíved, ha átadod neki,
Ő él tebenned is!

Egész éltemben rólam, hűen gondot visel.
Ha félne is a szívem, nyugtatva átölel,
Vágyom nyomába járni a mennyei úton,
Eljön majd újra értünk, és vár a jutalom!
Kar:



A legjobb hű barát: Jézus enyém.
Ő nékem üdvöt ád, Jézus enyém.
Múljék bár minden el, mindenki vessen el,
Szent karja átölel, Jézus enyém!

Ha gyenge leszek én: Jézus enyém.
Jöjjön bármily veszély, Jézus enyém.
Ő rám gondot visel és soha nem hagy el,
Magához visz közel, Jézus enyém.

Ha minden összedől: Jézus enyém.
És az ítélet jő: Jézus enyém.
Nála a dicsőség, a Bárány menyegzőjén,
Áldom Őt örökké, Jézus enyém.




Egy lakásról szól az ének, figyeljetek hát jól,
Nem kell érte fizetnetek, szívért kínálják azt.
Ki hallott még ilyen csodát, szívért adnak lakást.
Méghozzá romlott szívekért cserébe halljad hát.
Kar:
Tudok egy szép lakást, pazar öröklakást,
Kit Jézus vére megváltott, és megszerezte a jogot.
Ha, el nem fáradunk, vissza nem fordulunk,
Jézusnál mindnyájan öröklakást kapunk!

Előre ment a nagy Mester, készíti a lakást.
Úgy hallom nemsokára kész, meg lesz az átadás.
Ha elérkezik egykor a műszaki átadás
A legjobb mérnök sem talál majd abban kifogást.
Kar:

Tudom mindenki kíváncsi milyen is e lakás,
Gyémántból vannak kapui, aranyból az utcák.
Teljes benne az összkomfort, rossz szomszéd nem lesz ott,
Mindenki békességben él, lakást sohasem cserél.
Kar:

Alig várom a szép napot, meglássam a lakást.
Addig megszerzem Jézusnál rá a kiutalást.
Szem nem látott még oly szépet, fül sem hallott ilyet
Amit a Mester készített az Őt szeretőknek!
Kar:









Érhet gond vagy bánat, nem panaszkodom,
Jézus ad vigaszt, és ott megnyughatom.
Kar: Mert Jézusnál oly jó nekem,
Jézusnál jó nekem,
Ő szeretet, és védelem,
Ő szeret engem!

Bár a vihar tombol, zúg a fergeteg,
Nem félek, mert ott is Jézus van velem.
Kar:

Annyian keresnek, boldogságot itt,
Örömem csak az, ha Jézus boldogít!
Kar:

Míg e földön élek, vezet utamon,
Tudom Jézusomnál kész az otthonom!
Kar:


Ha erdő szélén kis virág érinti léptedet,
És szelíd szeme rád tekint:
Isten köszönt téged, Isten köszönt téged!

Ha kismadárka lombos fán dalol egy éneket,
És bájos hangja felvidít:
Isten köszönt téged, Isten köszönt téged!

A hűs patak fodros vize amint tova, siet,
Ha érted csobogó szavát:
Isten köszönt téged, Isten köszönt téged!

Az esti égnek bíbora, s a rózsás kikelet,
Ha színpompája rád ragyog:
Isten köszönt téged, Isten köszönt téged!


Itt van újra a karácsony ünnepe,
Megjött vele a gyermekek öröme.
Mért ne örvendeznék én is a felett,
Hogy Jézusunk e nagy napon született?
Kar: Jertek, jertek, kicsinyek és vének,
Csengjen, zengjen, karácsonyi ének.
Dicsőség az Istennek, dicsőség az Istennek,
Embereknek békesség, jó akarat.

Üdvösségünk, boldogságunk nagy napja,
Minden ember üdvét csak Tőled kapja.
Azért jöttél mihozzánk e földre le,
Hogy minket magadhoz vígy a mennybe fel.
Kar:


Karácsony estén megkondul
Minden templomban a harang,
A béke, és jóakarat
Üzenetét hozza e hang!
Az angyalének visszhangja
Csendül a fagyos éjszakán,
A Jó Isten gyönyörködik,
A hű szívek imádatán!

Aki csak mesének hiszi
E régi szép történetet,
Az angyalszó bántja fülét,
És szíve, lelke nagy beteg.
Ó, hassa át az angyalszó
A hitetlenség zord ködét,
Felhő ne homályosítsa,
Karácsony tiszta szép egét!




Gyermekek, jöjjetek,
Betlehemről fogunk szólani.
Ó mily szép történet,
Amit fogtok mostan hallani:
Jöjjetek, jöjjetek, jöjjetek hát,
Szívetek, szívetek adjátok át,
Adjátok át.

Egy éjjel, nagy fénnyel,
Betlehem városához közel.
Megjelent, egy angyal,
Istentől e kedves szép hírrel:
Született, született, született, ma,
A világ, a világ Messiása,
Messiása.

Pásztorok voltak ott,
Kik hallották ezt a drága szót.
Futottak, meglátni
Betlehemben a nagy Megváltót.
Ott feküdt, ott feküdt, jászolban Ő,
Mint szegény, mint kicsiny Üdvözítő,
Üdvözítő.



De szépen cseng nékünk a mennyei hír!
Hogy Jézusban életre kél minden szív.
Csak szólj angyal, szólj, mondd, hogy Jézus szeret,
Megváltja, megőrzi az én szívemet.

Dicsőség az Úrnak az égben ott fenn!
És béke a népek szívében itt lenn!
Az angyali szó ma is ily üzenet,
Add át te is Jézusnak a szívedet!
Újra itt a szép karácsony,
Szikrázik minden, hópihe száll.
Csengő szól, és gyertya lobban,
Ünnepek ünnepe itt van már.

Jézus Krisztus hála néked,
Isten Fia, Megtartó.
Értem jöttél le a földre,
Terád várunk Megváltó!

Újra itt a…

Ezrek ajkán zeng az ének:
Áldva légy ó Istenünk,
Úgy szeretted e világot,
Fiad adtad érettünk.

Újra itt a…

Adjuk át magunkat néki
Ezt akarja Istenünk,
Hálás szívvel éljünk Néki,
Így lesz boldog ünnepünk!

Újra itt a…
Mikor lehull a hó, minden oly szép oly jó.
Szívünk örömteli dobog, szemünkbe’ könny ragyog.
Karácsony ünnepén fakadjon új remény,
És minden ember tudja meg, Isten nagyon szeret.

Ő adta Máriát, ki szülte Szent Fiát,
Egy csillagfényes éjszakán, istálló jászolán.
Csodás nevet kapott, mely mindent beragyog.
Az Ő neve Immánuel, Isten sosem hagy el.

Karácsony ünnepén légy gazdag, vagy szegény.
Örüljünk együtt boldogan, mert hű Megváltónk van.
Ki adta életét, szíve szeretetét,
Hogy megmentse az életünk és boldogok legyünk.






Ott künn egy jászolban talált nyughelyet
A kicsiny Úr Jézus puha ágy helyett.
Szénára hajtá le édes kis fejét,
Sugárit rászórta a csillagos ég.

Légy a közelemben, kérlek Jézusom.
Szeress örökre, én így imádkozom.
Áldd meg gyöngéd kézzel minden gyermeked.
Készíts fel, hogy mennyben lehessünk veled!
Csilingelő harangocskák, angyalok kara,
Arany hárfa, lant zenéje, pásztorok dala.
Arról szól, hogy Betlehembe megszületett ma
A világnak nagy Megváltója,
Jézus Krisztus az Isten Fia.

Betlehemi istállónak kicsiny jászlánál,
Napkeleti bölcsek állnak a pásztorokkal.
Aranyt, tömjént, mirhát hoztak szívük vágyával,
Leborulva mély alázattal,
Néki adták hódolatukkal

Kis gyermekek figyeljetek, szépet mondok el,
Mit tanít a karácsonyfa a sok díszével?
Ezüstfenyő zöld levele illatot lehel,
Isten karja minket felemel,
Szeretete magához ölel.



Égnek már ismét a gyertyák,
Csillog a karácsonyfa,
Dicsőségét, ragyogását szívünk alig foghatja.
Kar: Dicső- dicsőség a mennyben,
A földön békesség és jó akarat.
Ma született a Megtartó néktek,
A Dávid városában!

Ez az öröm rövid, múló.
A sok fény mind eltűnik,
Ámde Jézus ajándéka
Az soha el nem múlik.
Kar:
Karácsonyfa a fák között
A legszebb e világon!
Kicsiny szobában szűk helyen
Ragyog, tündöklik kedvesen,
Ha szép világi égnek,
Ha szép világi égnek, ha égnek.

Ím egykoron, egy éjjelen jött e világra Jézus.
Ha nem jött volna le hozzánk,
A kárhozatba hullanánk,
Mi elvesznénk mindnyájan,
Mi elvesznénk mindnyájan, mindnyájan.

De most öröm, és üdv velünk,
Már nem sötét az éjjel.
Gyermek tiéd ez ajándék,
Urad eljő, hogy lakozzék
Szívedben Szent Lelkével,
Szívedben Szent Lelkével, Lelkével!
Szent karácsony áldott csodája
Jött közénk e földre le.
Isten végtelen szeretete;
Betlehem kis istállójában
Kisgyermekként született
Jó Atyánk egyetlen gyermeke.
Bűnből megváltani jött Ő,
Jézus a drága Üdvözítő.

Fenn a légben angyalsereg zeng:
Pásztorok ne féljetek!
Hirdetünk néktek nagy örömet.
Menjetek el meglátni Isten
Gyermekét, a Kisdedet.
Szól hozzájuk ez az üzenet.
Angyalszónak engedve ők
Látták Jézust, az Üdvözítőt.

Szent karácsony, te drága ünnep
Minden szívet nyiss te meg,
Töltsön be békéd, szereteted.
Istenünknek dicsőség, hála,
Megváltónkért, Jézusért:
Benne békült ki földdel az ég.
Menjünk mi is lássuk meg Őt
Jézust a dicső Üdvözítőt!
Isten hozott nékünk szent éj!
Jöttöd vártuk már oly rég.
Szalmaágyon nyugszik az ég
Örök ajándéka még!
Angyalkar zengi az éjben,
Isten ajándéka jött el,
Békét hozott örömet,
Minden igaz embernek,
Üdvöt hozott minden embernek.
Kar: Üdvözlünk téged,
Dicsérünk téged
Szolgálunk néked örömmel.
Hódolunk előtted,
Szívünket nyitjuk meg,
Áldunk Jézus, Úr, Király!

Fenyők fényes csillogása,
Gyermekarcok mosolya,
Gyertyalángok lobbanása,
Csengők édes dallama;
Hirdetik: e földre jött le,
Megszületett Betlehembe’
Barmok téli szállásán.
Istálló kis jászolán
Jézus, Isten egyszülött Fia!
Kar:
Pásztorok, pásztorok örvendezve
Sietnek Jézushoz Betlehembe.
Köszöntést mondanak a Kisdednek,
Ki váltságot hozott az embernek.

Angyalok szózata minket is hív.
Értse meg ezt tehát minden hű szív.
Istennek Szent Fiát mi is áldjuk,
Mint a hív pásztorok, magasztaljuk.

Üdvöz légy kis Jézus reménységünk!
Aki ma váltságot hoztál nékünk.
Meghoztad az igaz hit világát,
Megnyitád Szent Atyánk mennyországát.


Ó gyönyörű szép titokzatos éj,
Égszemű gyermek, csöpp kis gyenge lény,
Isten Fia Jézus Úr, jászolában elsimul,
Szent karácsony éjjel

Angyali ének hangzik a mennyből,
Jézus a rég várt, megszületett.
Isteni lélek szózata csendül:
Megszületett-e már teneked?

Ott van a jászol, benne a gyermek,
Drága ajándék, mennyei kincs,
Őt befogadni kész-e a szíved?
Jaj, ha szívedben még helye nincs!

Jászola mellett pásztorok állnak,
Futva siettek Betlehemig,
Futni eléje űz-e a vágyad?
Érzed-e szíve, hogy melegít?

Drága aranyt, meg jó szagú tömjént
Vittek a bölcsek hódolatul.
Jobbat aranynál adsz-e te önként?
Szíved óhajtja, kéri az Úr!





Ha reád gondolok ó Betlehem,
Nagy öröm tölti el a kebelem.
Istenünk nagy kegyét itt láthatom,
Jézusom kegyelmét csodálhatom.
Fölvette a nyomort önkéntesen
Megjelent egy kicsiny szegény helyen.
Nem hiú pompa közt nem gazdagon,
Pedig a menny üdve nála vagyon.

Ha reád gondolok ó Betlehem,
Vigaszom csakhamar én meglelem.
Hisz lehet helyzetem bármily szegény,
Meg nem vet Jézusom, jól tudom én.
Eljön Ő szívesen meg nem utál,
Benne a szív hű barátra talál,
Ki értem fölvette a nagy nyomort,
És most is hű kezén ápolva hord.

Ha reád gondolok ó Betlehem,
Helyzetem csakhamar megérthetem.
Tán a szívem csupán egy palota,
Földi fény, dicsőség, nagyzás hona?
Vagy pedig szívem kicsiny Betlehem,
S megszülettél benne ó Mesterem?
Jó tehát üdvös, és kívánatos,
Legyen a szív szelíd, s alázatos!
A csillagok tündöklenek,
S az éjben lágy fényt hintenek,
De a bűn zordon éjjelét
Csak egy csillag oszlatja szét,
Csak egy csillag oszlatja szét.
Ó Betlehem, ha az ragyog
Az a csillag, mely tebelőled támadott!

A hold fénye alá ömöl
S a víz hulláma tündököl,
De a bűn zordon éjjelét
Csak egy csillag oszlatja szét,
Csak egy csillag oszlatja szét.
Ó Betlehem, ha az ragyog
Az a csillag, mely tebelőled támadott!

Ha reggel a nap feltűnik,
Az éj homálya megszűnik,
De a bűn zordon éjjelét
Csak egy csillag oszlatja szét,
Csak egy csillag oszlatja szét.
Ó Betlehem, ha az ragyog
Az a csillag, mely tebelőled támadott!

Ez a vezérem énnekem,
Átvisz hegyen, és völgyeken,
Ez éjszakámat elvevé,
Vezet dicső hazám felé
Vezet dicső hazám felé
Ó Betlehem, ha az ragyog
Az a csillag, mely tebelőled támadott!
Messze egy jászolban szénán pihent meg,
A kicsiny Úr Jézus, puha ágy helyett.
Ragyogó csillagok néztek reá,
Amint ott szendergett csendben a szénán.

Báránykák bégetnek, s ő felébredt már,
A kicsiny Úr Jézus, mégsem sírdogál.
Szeretlek Úr Jézus a mennyből, nézz rám,
Őrködjél felettem e szent éjszakán!

Jöjj hozzám Úr Jézus, és maradj velem,
Légy közel hozzám, és szeressél engem!
Minden kis gyermeket áldj meg kezeddel,
Készíts és vezess a mennybe Hozzád el!



Csillagvilágos téli este van,
Családi körben ülök boldogan.
Téli szél szárnyán jött az üzenet,
Kis istállóban Jézus született
Karácsony éjjelén.

Szent Bibliámból pár sort olvasok,
A rég-múlt idők emléke ragyog.
Gyermekszemekben örömkönny fakad,
A gyertyafényes fenyőág alatt
Karácsony éjjelén.

Márványos tiszta hideg éjszaka
Leszáll az álom édes angyala.
Kis fiaimnak kiságya felett,
Jó anyukájuk halkan énekel
Karácsony éjjelén.

„Isten szeretet váltságot szerzett”
Sokáig hallom ezt az éneket.
S a gyertyafényes fenyőág alatt
Az én szemem is könnyekre fakad
Karácsony éjjelén.
Ó, gyönyörű szép titokzatos éj,
Égszemű gyermek, csöpp kis gyenge lény.
Isten Fia Jézus Úr,
Jászolában elsimul,
Szent Karácsony éjjel.

Jöttek a bölcsek, napkelet felől,
Hódolva álltak kis jászla előtt.
Ajándékul leraktak,
Mirhát, tömjént, aranyat,
Jászol ágya mellett.

Jöjj te is ember, hódolj Őneki,
Szívedet add át, örömmel teli.
Mert a kicsiny gyenge lény,
Meghal majd mindenkiért,
Világ Megváltója!
Halld a mennyből ének zendül,
Édes béke hangok,
Zengenek a lantok.
Jézusunknak dicséretül,
Az Úr tiszteletére.
Kar: Koronázzuk Jézust,
Az Istennek fiát,
Az urak Urát,
Koronázzuk Jézust,
A világ Megváltóját!

Koronázzuk a nagy Királyt,
Végtelen kegyéért,
Nagy szeretetéért.-
Meg adta a váltság árát:
Értünk halt a Golgothán.
Kar:

Koronázzuk a Szenvedőt!
Viseli jutalmát,
Tövis koronáját.
Szíveinknek Ő ad erőt,
Ő a mennyei Király!
Kar:

Koronázzuk a nagy Győzőt!
Ki a sír öléből,
Húsvét hajnal felkél,
Mind mi él magasztalja Őt,
A békesség királyát!
Kar:
Zúgjon bár a vihar tenger árja,
Töltsön el utadon félelem,
Kis hajód boldogság, béke várja,
Ha a menny partja hív: jöjj velem!
Kar: Egykoron, majd ott fent,
Egykoron, majd ott fent,
Elpihen minden lélek,
Egykoron, majd ott fent!

Jól tudom vár ott rám hű Megváltóm,
Kézen fog, úgy vezet, védve véd.
És a fény útjain, hogyha járok,
Boldogan zengem majd Szent Nevét!
Kar:

Ó, jöjj dicső Király!
Lelkünk ma Téged vár.
Zengő dalunk magasztal és imád,
Téged az ég Urát
Ó, jöjj dicső Király a szívünk vár!

Jöjj testté lett Ige!
Légy életünk fénye!
Magasztalunk, jöjj, áld meg népedet,
Küldd ránk Szentlelkedet!
Ó, jöjj dicső Király a szívünk vár!

Jöjj Szentlélek Isten!
És tölts be lényeddel.
Üres magunk, vigaszod kísérjen,
Minden lépésünkben.
Ó, jöjj dicső Király a szívünk vár!

Eljön majd érettünk Jézusunk,
A nagy nap már közel,
Felhőbe jő el, hatalommal,
Égi fényességgel.
Feltámadunk, és elváltozunk,
Ha zeng majd az égi harsona,
Magasba felragadtatunk,
Ott Jézusnál lakunk.
Kar: Áldjuk, áldjuk, ki minket szeretett,
Zengjünk, zengjünk, nevének éneket,
Áldjuk, áldjuk a dicső nagy Királyt,
Zengjünk, zengjünk, nevének hozsannát!

Boldog sors lesz majd osztályrészünk,
Jézusnál mennyben fent.
Leteszünk mindent, ami itt fájt,
A földi létbe lent.
Megváltottak nagy seregében
Végtelen lesz majd az örömünk,
Nem halkul ott már soha el,
A hálaénekünk.
Kar:
Hogyha Jézus újra eljő
Mint dicső Király.
Ott a mennyben, kit megváltott
Mind előtte áll.
Kar: Mint megannyi csillagok
Mind úgy fénylenek,
Jézus koronájában
Mint drága kövek.

Összegyűjti, összegyűjti
Szent csapatba ott,
Mid akiket drága vére
Bűntől megmosott.
Kar:

Mind szívére vonja majd a
Sok kisgyermeket.
Kik siettek néki adni
Gyermekszívüket.
Kar:

Hogyha szíved Jézusodnak
Híven átadod,
Néked majd a menny honában
Lesz az otthonod.
Kar:

Utolsó óránk járja már,
Jön a Megváltó hamar.
Testvérem, szíved készen vár?
Kegyelme téged is takar?
Ma hangzik hívó szava még,
Kegyelmet ád, ma még!
Kar: Eljő az Úr, tán nemsoká,
Szólj! Szíved készen vár?
Eljő az Úr, tán nemsoká,
Ó, szólj, készülsz-e már?

Gyakran hallod hívó szavát,
Gyakran szól lágyan néked.
Életed mért nem adtad át?
Ne játszd el üdvösséged!
Ne légy tovább némán hideg,
Üdvöd Ő szerzé meg.
Kar:

Nem vágyod-e a szép hazát,
Örökre járni vélünk?
Vagy fájó szíved sóhaját
Kell hallanunk majd nékünk?
Kövesd a szót, míg zeng feléd,
Kegyelme jő feléd.
Kar:

Jézussal járok földi utamon,
Hűséggel követem, a lábnyomát.
Mellette nem kell félnem, jól tudom,
Fénnyel tölti be az éjszakát.
Kar: Mindennap Ő visz közelebb a célhoz,
Még ha sok baj is jön egymásután,
Mindjobban fénylik már az égi város,
Legvégül majd, belépek ajtaján.

Ha zúgó tenger állja utamat,
Jézussal akkor is megyek tovább.
Ő csendre inti a hullámokat,
Karja megtart, minden vészen át.
Kar:

Jézusra hittel bízom rá magam,
Mert Ő megígérte, hogy nem hagy el.
Naponta néki reám gondja van,
Őriz engem, nagy szeretettel.
Kar:

Hallod-e, Jézus kopog ajtódon:
Kopp, kopp, kopp!
Hallod-e, Jézus kopog ajtódon:
Kopp, kopp, kopp!
Be akar hozzád jönni,
ha kész lennél megnyitni,
Életed véle kezdhetnéd most rögtön!

Hallod-e, Jézus kopog ajtódon:
Kopp, kopp, kopp!
Hallod-e, Jézus kopog ajtódon:
Kopp, kopp, kopp!
Jézusod az Út maga,
Hívd be Őt, ó hívd még ma!
Bűneid, mind elmossa, ó hívd be ma
Mily csodás lesz a nap, ha a mennyben fent,
Jézussal majd találkozunk!
Angyali seregek égi énekkel
Szolgálnak a Bárány előtt!
Kar: Szent öröm, béke, boldogság,
Dicsőség, örökélet vár,
Ki itt lent, hű maradt, annak jutalmat ad,
Jézus, a győzelmes Király!

Lelkeket menteni igyekezz, siess,
Annyi ember még menthető.
Oly kevés az, aki munkáját végzi,
El ne késs, ma még nem késő!
Kar:

Nézd a nap mint halad gyorsan lefelé,
Jő az est, és közelg az éj.
Meg ne állj, csak haladj folyton fölfelé,
Míg az Úr megállít: elég!
Kar:
Jézus kopog a szíveden,
Bocsásd be hát, bocsásd be hát!
Üdvösséget hozott neked,
Bűnöd bocsánatát.
Kar: Szíveden én zörgetek,
Még ma nyiss ajtót nekem.
Holnap talán már késő lehet,
Fogadj be Engemet!


Még ma vár, és kér csendesen,
Jöjj Őhozzá, jöjj Őhozzá!
Jézus téged nagyon szeret,
Fogadd hívó szavát!
Kar:

Ingyen kegyelme üdvözít,
A Golgothán, a Golgothán.
Bűn átkától megszabadít,
Reád az élet vár!
Kar:

Fenn a mennyben az Úr minden győztesnek ád
Aki Ővele járt, benne hitt,
Aranyból koronát, fehér égi ruhát,
Hárfa húrjait úgy pengeti.
Kar: Igen ott minden kész,
Igen ott minden kész,
Minden győztesnek jár örökrész,
Boldog véghetetlen öröm vár odafenn,
Jézusért én is elnyerhetem.

Vígan lépkedünk színarany utcákon át,
Halljuk az angyalok énekét,
Szemünk láthatja Jézus szent ábrázatát,
Aki vérét adta bűnömért!
Kar:

Élet forrása kínálja élő vizét,
Tiszta hűs vizét bőségesen.
Fényt az Úr maga áraszt, és hint szerteszét,
Halál nem lesz ott, éjszaka sem.
Kar:
Zörget a Jézus a szíved
Ajtaja zárva-e még?
Nála a béke, az élet
Illata száll ma feléd!
Sárból az életed útja
Szennybe, szemétbe ne járj!
Kezdd el az életed újra,
Jöjj Vele, hív a Király!

Jöjj Vele várva, remélve:
Bús szíved nyílik-e már?
Bűneidet csak a vére
Mossa le, másra ne várj!
Kincseid dobd a szemétbe,
Kincsed a mennyben legyen!
Hulljon rád Golgotha fénye,
S fény legyen életeden!
Ébredjetek alvó tanúk
Száll felénk az őr szava.
Égi jelek hirdetik, hogy
Jézus nemsokára jön!
Kar: Boldog, kit készen talál
Jézus a visszatérő nagy Király,
Üdvöt ád híveinek
Jézus, a dicső nagy Király.

Ne tétovázz, rohan a perc,
Vidd a jó hírt, hadd hallják!
Egész világ ismerje meg
A Golgotha Krisztusát.
Kar:

Hidd el testvér, kitüntetés
Dolgozni a lelkekért.
Odaadni ifjúságunk,
Mások megmentéséért.
Kar:

Krisztust váró hívő sereg
Tanúi most kik vagytok,
Országában fénylő napként
Mindörökké ragyogtok.
Kar:

Dicső fényben kél a reggel
Mikor Jézus visszajön,
Győzedelme teljes díszben tündököl.
Megváltottak nagy serege
Dél, észak, s minden felől
Feltámadva trónja elé jönnek föl.
Kar: Boldog nép jön minden tájról,
Isten áldott városában
Zengve hálát énekel.
Halleluja, halleluja!
Krisztus Úrnak zengve hálát énekel.

Átmegyünk a gyöngykapukon
Színaranyból minden út.
És ezüst folyamban életvíz ömöl.
Eltörölve könnyek, bú, gond,
Sok hű szem most fényre gyúlt
Régen látott kedvesének úgy örül!
Kar:

Jön a győztes nagy Király fel,
Minden kaput nyissatok!
Régen várt szent országlását kezdi már.
Kínhalált halt – égbe szállt fel,
És kik benne bíztatok,
Most örök dicsőségébe hív és vár.
Kar:


Életed hajóját künn a tengeren,
Hullámóriások tépik szüntelen.
Vigyázz, mert elvesz életed,
Életed, életed!
Kormányosod Jézus lehet,
Csak Jézus lehet!

Hogyha lelked nem lesz tiszta és szabad,
Bűnös vágyak, terhek mélybe rántanak.
Halál les rád a mélybe lenn,
Mélybe lenn, mélybe lenn.
Kormányosod Jézus legyen,
Csak Jézus legyen!

Vár a túlsó parton Jézus városa,
Tengeren keresztül, hogy jutok oda?
Nem érsz a célba egymagad,
Egymagad, egymagad.
Kormányosul Jézust fogadd,
Csak Jézust fogadd!


Boldog csak úgy lehet az életed,
Ha Jézus van veled.
„Jöjj hozzám gyermekem” -
Így szól neked,
Mert Ő nagyon szeret!
Kar: Átszegzett keze fogja meg kezed,
Add át az életed.
Mire vársz még tovább,
Gyere ne tétovázz
Szerető szíve vár!

Bízzad csak Jézusra az életed,
Csodát tehet veled.
Igéjét olvasva csak rá figyelj,
Mert Ő nagyon szeret!
Kar:

Szentlelke tanácsol, segít neked
Vinni a terhedet.
Erőtlen életed erős lehet,
Mert Ő nagyon szeret!
Kar:





Az énekek betűrendes jegyzéke

"Aki akar, jöjjön!" halld zeng a szó!.................................... 103
A Bárány vére megtisztít...................................................... 91
A béke messze tőled, szíved örömtelen............................. 11
A csillagok tündöklenek,..................................................... 131
A legjobb hű barát: Jézus enyém...................................... 117
A menny örök otthona vár odaát,......................................... 68
A te nevedben mi együtt vagyunk,....................................... 28
A tegnap terhe, már a tegnapé,........................................... 69
A vasárnapom öröm, a hétfő meg áldás,.............................. 9
Add át a szívedet Jézusnak,................................................ 35
Add csak korán szíved, elméd,............................................ 92
Ajtódnál valaki megáll,.......................................................... 79
Aki hozzám fordul, azt ki nem vetem,................................. 71
Áldásoddal megyünk, megyünk innen el,.......................... 109
Áldott légy Istenem, köszönöm neked,................................ 95
Angyali ének hangzik a mennyből,..................................... 129
Az ég, és földi jelek mind azt hirdetik,.................................. 14
Azt kérdezed, hogy a szemem mért ragyog,...................... 45
Bácsik, nénik figyeljetek rám,............................................ 113
Boldog csak úgy lehet az életed,....................................... 149
Bús sötét éjből, börtönömből............................................... 18
Csak egy lépés Jézus tőled,................................................ 81
Csak Jézusnak szolgálni érdemes itt,................................. 99
Csilingelő harangocskák, angyalok kara,.......................... 124
Csillagvilágos téli este van,................................................ 133
De szépen cseng nékünk a mennyei hír!.......................... 121
Dicsér az ég, nap, hold és csillagok,................................... 59
Dicső fényben kél a reggel................................................ 147
Drága Megmentőnk az Úr Jézus,........................................ 27
E világot csak Jézus, változtatja meg,.............................. 110
E zord időben felcsendül egy drága üzenet,....................... 30
Ébredjetek alvó tanúk......................................................... 146
Édes Atyám, Tiéd az ég és Tiéd a föld,............................... 41
Égnek már ismét a gyertyák,............................................. 124
Egy dicsérő ének zendül................................................... 105
Egy lakásról szól az ének, figyeljetek hát jól,..................... 118
Egy út vezet a mennybe fel csak,........................................ 45
Eldőlt a szívemben, hogy követem Jézust,......................... 48
Életed hajóját künn a tengeren,......................................... 148
Életedben nincs remény, lelked, szíved oly szegény,......... 51
Életem csak kegyelem, önérdemem nincs,.......................... 7
Eljön majd érettünk Jézusunk,........................................... 138
Én e földről hol most lakom,................................................ 29
Én fogom a kezed Jézus,.................................................... 98
Én már Jézusban élek!........................................................ 16
Érhet gond vagy bánat, nem panaszkodom,..................... 119
Ez az a nap, ez az a nap..................................................... 52
Fenn a mennyben az Úr minden győztesnek ád............... 144
Földi utamon hű kísérő jön velem,....................................... 53
Golgotára vágyom én, ott fakad a forrás,............................ 46
Gyermekek, jöjjetek,........................................................... 121
Győztes hősként támadt fel a sírból Jézusunk,................... 42
Ha erdő szélén kis virág érinti léptedet,............................. 119
Ha földi utad véget ér,.......................................................... 90
Ha jön a vég, reng föld és ég,.............................................. 83
Ha reád gondolok ó Betlehem,.......................................... 130
Ha reggel a napsugár rám ragyog,...................................... 23
Ha szemem nyitva tartom,.................................................. 98
Ha tudnád azt, milyen jó Jézussal járni............................... 38
Hál’adás, hódolás, hál’adás,................................................ 76
Halld a mennyből ének zendül,.......................................... 135
Halld, csak halld az éj csendjében...................................... 25
Hallod-e, Jézus kopog ajtódon:.......................................... 141
Hiszek az Istenben, a jó Atyában,........................................ 10
Hogyha Jézus újra eljő....................................................... 139
Hogyha te azt hiszed, hogy az életed.................................. 22
Hozzád jövünk Uram ó, segíts,............................................ 55
Hozsiannát, dicséretet zengjünk az Úrnak,....................... 100
Hűséggel járom Uram útját a célig én,................................ 63
Időnk fut zúgva, vészesen,.................................................. 47
Igaz leszek, mert van, ki bízik bennem,............................. 107
Így szól ma tehozzád Jézus,............................................... 46
Imádkozz minden reggel,.................................................... 34
Isten hozott nékünk szent éj!............................................. 127
Itt van újra a karácsony ünnepe,........................................ 120
Jertek el a menyegzőbe....................................................... 21
Jertek énekeljünk, jertek énekeljünk,.................................... 62
Jézus győzelem nekem, vére által van életem,.................. 64
Jézus kopog a szíveden,................................................... 143
Jézus Krisztus Mesterünk,................................................ 108
Jézus lejött az égből, békét hozott nekünk,....................... 117
Jézus megtalált, és hű ölébe vett,....................................... 43
Jézus szíve megbocsát, vére töröl bűnt, hibát,................... 49
Jézus Vére mily csodálatos,................................................ 54
Jézus vére, hófehérre.......................................................... 93
Jézusom én, tenéked élek................................................... 57
Jézusomat követem, jól tudom, Ő jön velem,..................... 57
Jézussal biztosan haladok,................................................. 77
Jézussal járok földi utamon,.............................................. 141
Jó Istenem, Te barátom vagy nekem,................................. 65
Jó reggel kél a napsugár,................................................... 104
Jöjj hozzánk Urunk, hozzánk jöjj,......................................... 56
Karácsony estén megkondul............................................. 120
Karácsonyfa a fák között................................................... 125
Kedves barátom, figyelj most rám!..................................... 15
Kegyelem, kegyelem, kegyelem,......................................... 96
Királyi törvény: szeress, hogy élj,........................................ 89
Köszönöm Néked Istenem................................................ 102
Krisztus testének tagja vagy már,......................................... 7
Krisztusért ifjak előre hát!...................................................... 9
Lásd meg véle járni boldogság,........................................... 14
Láttad Őt, mikor megfeszítették?........................................ 61
Lesz belőled emberhalász.................................................. 69
Magányos voltam, nem volt barátom,.................................. 62
Magára vette szennyes ruhámat,........................................ 88
Még egyszer hív az Úr kegyelmesen,................................ 101
Még ma hangzik Jézus szava messze földeken,............... 35
Még ma hív Atyánk, vár a munka ránk,.............................. 114
Megkötözve voltam én, börtönöm sötét kövén,................... 30
Megy a bűnös világ, a kárhozat útján,.................................. 24
Menny felé járni törekszem,............................................... 109
Messze egy jászolban szénán pihent meg,...................... 132
Mi hozzád von, óh add meg azt!....................................... 110
Mi várjuk az Úr Jézust, mikor jön,........................................ 84
Mikor lehull a hó, minden oly szép oly jó............................ 123
Mily csodás lesz a nap, ha a mennyben fent,................... 142
Mily csodás változás jött az életembe................................. 58
Mily örömre kelti szívünk...................................................... 72
Minden szív, minden nép, hív ez ének:................................ 94
Mindenről lemondok Érted,................................................ 111
Most már enyém, mit régóta úgy kerestem én,................... 53
Múlandót már nem kívánok,................................................. 66
Néha köd borul a tájra, melyen utam áthalad.................... 106
Nékem az élet Krisztus-követés,......................................... 63
Nem lesz egyedül szívem többé, glóri halleluja,.................. 70
Nem szeret senki, senki igazán,......................................... 65
Nemsokára jön, újra visszajön,........................................... 28
Nemsokára lesz egy dicső szent találkozás,...................... 59
Nézd mennyi jel, mennyi fény, mennyi árnyék!................. 115
Ó mily, csodálatos, ha arra gondolok,................................. 17
Ó te drága Lélek, te pünkösdi erő,....................................... 37
Ó, gyönyörű szép titokzatos éj,......................................... 134
Ó, Jézus alig tudom elmondani ezt Neked,......................... 16
Ó, jöjj dicső Király!............................................................. 137
Olyan békét, mint a folyó,.................................................... 50
Onnan a fény, és öröm szent honából,............................... 64
Ott a messze földön, árván, hontalan,................................ 50
Ott künn egy jászolban talált nyughelyet........................... 123
Ő az Úr, Ő az Úr,................................................................. 51
Ő trombitaszóval jön a felhők közt,..................................... 10
Örömmel énekelek,............................................................. 93
Örvendezve élni jó, tiszta lenni, mint a hó,.......................... 36
Pásztorok, pásztorok örvendezve..................................... 128
Rád bízom, rád bízom,........................................................ 31
Semmim se lenne magamtól nekem,................................. 44
Siessetek, hamar lejár,...................................................... 112
Soha nem fél már a szívem................................................ 70
Szállnak az esteli árnyak, félelem közelg’ az éj................ 106
Szent karácsony áldott csodája........................................ 126
Szentségben élhetünk Uram, veled,.................................... 20
Szenvedélyemből, vétkeimből............................................. 78
Szép tavasszal napsugár.................................................... 97
Szeretlek, ahogy Ő szeretett,............................................ 104
Szeretnék lenni én, bár erőtlen szegény,............................ 39
Sziklavár, sziklavár,............................................................. 13
Szívből köszönöm Uram, az életet...................................... 58
Tarts meg Uram, Jézus engemet,.................................... 111
Téged áldunk Istenünk,........................................................ 86
Tégy Uram engem áldássá!................................................ 95
Tekints az égre, felhőkön át,................................................ 72
Terád vár egy szép ország,................................................. 19
Testvér világíts, életed legyen,............................................. 82
Tudod, szeretlek szívemből Téged,.................................... 85
Tudom az úrnak terve, van velem,...................................... 75
Tüzed Uram Jézus, szítsd a szívemben,............................ 33
Úgy gyötör a szomj, és nem volt erőm.................................. 8
Újra itt a szép karácsony,.................................................. 122
Uram te drága, egyetlen menedék,..................................... 73
Uram, a csendet vágyom én,.............................................. 74
Utolsó óránk járja már,....................................................... 140
Utunk Atyánkhoz érkezik,..................................................... 80
Vacsorát rendezett egy Úr, előkelő házában,...................... 60
Vágyod-e elhagyni bűneidet?............................................... 26
Vágyom Jézus közelébe,..................................................... 32
Valaki téged is várva vár,..................................................... 67
Van egy jó hely, oda megyek,.............................................. 40
Vándor utam álmodozva járom,.......................................... 12
Velem vándorol utamon Jézus,........................................... 87
Vigasztalan, üres az életem,............................................... 56
Zörget a Jézus a szíved..................................................... 145
Zörget a Jézus, a szíved ajtaja zárva-e még?................... 112
Zúgjon bár a vihar tenger árja,........................................... 136